- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

“Kiska szövegét nem Szlovákiában írták”

A kormány mélyreható átalakítását vagy előrehozott választás kiírását javasolta Andrej Kiska szlovák államfő, mondván, hogy ez megoldás a Ján Kuciak tényfeltáró újságíró meggyilkolása miatt kialakult súlyos politikai válságra.

Az országban uralkodó feszült helyzetre a kormány széleskörű átalakítása vagy előrehozott választások kiírása a megoldás – jelentette ki vasárnap az elnöki palotában tartott sajtótájékoztatóján az államfő, aki szerint “sok demokratikus országban a választások kiírása lenne a legtermészetesebb megoldás”.

A megválasztása óta Robert Fico politikai ellenlábasának számító államfő jelezte, tárgyalásokat akar kezdeni a szlovákiai politikai pártokkal arról, hogyan képzelik el az ország jövőjét.

Későbbi nyilatkozatában visszautasította a szlovák kormányfő az államfő felszólítását arra vonatkozólag, hogy hajtsanak végre mélyreható átalakításokat a kormányban vagy írjanak ki előrehozott parlamenti választást.

Andrej Kiska államfő megtagadta a demokratikus parlamenti választások eredményeit, amikor a kormány átalakítására és egy új kabinetről szóló bizalmi szavazásra tett javaslatot – jelentette ki Robert Fico televíziós sajtónyilatkozatában Pozsonyban vasárnap. Robert Fico szerint az államfő nyilatkozatát “egyértelműen nem Szlovákiában írtak”, és azzal Kiska csatlakozott azokhoz az ellenzéki pártokhoz, amelyek szerinte államcsíny szükségességéről beszélnek.

(MTI)

Hunhír.info