A The Slovak Spectator szerint Szlovákia titokban fegyvereket szállított Szíriának. A szállítmányokat Szaúd-Arábiába küldték, majd onnan ment tovább a fegyverarzenál a Szíriában harcolóknak. Ezt a szlovák hatóságok engedélye nélkül nem tehették volna. A szállítmányok jelentős része közvetlenül szlovák fegyvertárakból került kivitelre.
Szlovákia három éven keresztül – 2013-2016-ig – rengeteg csehszlovák és szovjet gyártmányú fegyvert adott el Szaúd-Arábiának, írta erről a napi.hu. Erre két ismeretlen szlovák vállalat, az Eldon és a Kelson kapott engedélyt. Mindkét cégnek Ivan Jakes a tulajdonosa. A szaúdiaknak nem volt szükségük ezekre a fegyverekre, így azok az Asszad ellen harcoló terroristáknál kötöttek ki. Az egyelőre nem világos, hogy pontosan kiknél.
A szlovák gazdasági minisztérium titkos információkra hivatkozik, így nem adnak választ arra, hogy miért engedélyezett olyan fegyverexportot, aminek a végállomása Szíria volt.
faktor
Hunhír.info