A szlovák, a magyar és a cseh miniszterelnök álláspontja, amellyel elutasítják az Oroszország elleni keményebb szankciókat, és ragaszkodnak az ukrajnai katonai konfliktus diplomáciai úton való rendezéséhez, egyet jelent azzal, hogy egyáltalán semmit sem akarnak tenni – írja a hungarofób liberálcion rettegő Peter Morvay a SME című szlovák “liberális” lapban szerdán megjelent kommentárjában.
Bár populista politikusok, Robert Fico , Orbán Viktor és Bohuslav Sobotka nem olyan ostobák, hogy ne tudnák: a tárgyalások semmit sem fognak megoldani – írja a szerző. Hozzáállásuk Morvay szerint ahhoz hasonlít, ahogy a nyugati hatalmak Adolf Hitlerrel szemben politizáltak az 1938-as müncheni egyezménnyel kapcsolatban, amelynek következtében Csehszlovákia területének nagy részéről kénytelen volt lemondani Németország javára.
Jobb esetben ez azzal a naiv elképzeléssel függhet össze, hogy ha feláldozzák Ukrajnát, azzal kielégítik Putyin étvágyát, és bennünket békén fog hagyni – írja a SME. – “Emellett az a számítás van ebben, hogy minél jobb benyomást teszünk, országaink annál jobb kereskedelmi megállapodásokat köthetnek Putyinnal.” A miniszterelnökök hozzáállása mögött ott húzódik az az erőfeszítés is, hogy megnyerjék azokat a nacionalistákat és szélsőségeseket, akik valóban vonzódnak az orosz elnökhöz, s akik választóik jelentős részét teszik ki – a magyarországi gyökerekkel rendelkező liberálcion rettegő, Morvay Péter, akinek természetesen mindenről Hitler meg a második világháborús események jutnak az eszébe.
Hunhír.info