- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A felvidéki cionisták egyszerre támadják Slotát és a Gárdát

„A szlovák kormánykoalíció egyik pártvezetője által terjesztett gyűlölet sokkal veszélyesebb, mint azoké a frusztrált elmeháborodottaké (Magyar Gárda), akiknek cirkuszi mutatványai a társadalom peremvidékén maradnak.” – irja a pozsonyi zsidók újságja, a SME.

Peter Morvay biztosan nem zsidó származású kozmopolita, dédapja nevén Morvay Péter szatócs, a szlovák “liberális polgári napilap” cikkírója kifejti: ennél is veszélyesebb, hogy a Slota-féle magyarellenes gyűlöletbeszédet alábecsülő Fico szépítgetése mögött „ugyanaz a gyűlölet bújik meg, amelyet a Magyar Gárda terjeszt, csak éppen azzal a különbséggel, hogy – a szlovákiai jelenség – a legfelső kormánykoalíció szintjéről” terjed.

„A gyűlölködő tettek és szavak jelentéstartalmát (jelentőségét) és társadalmi veszélyességének mértékét ugyanis mindennél meghatározóbban az szabja meg, hogy milyen a társadalmi pozíciója és a tényleges hatalma annak, aki gyűlöletbeszédre vetemedik” – írja és hozzáteszi: „No meg persze az, hogyan reagál minderre a közege.”

„A szlovák kormánykoalíció egyik pártvezetője által terjesztett gyűlölet sokkal veszélyesebb, mint azoké a frusztrált elmeháborodottaké (Magyar Gárda), akiknek cirkuszi mutatványai a társadalom peremvidékén maradnak.” Az utóbbiak társadalmi veszélyessége azon egyszerű oknál fogva kisebb, hogy „Fico és Tsa.-i nyomatékot és legitimitást adnak Slota véleményének azzal, hogy a kormánykoalícióban egyáltalán megtűrik” Ján Slotát. Ily módon „az egész társadalom felé küldik a jeleit annak, hogy Slota beteges gyűlölködése – néhány szóhasználati problémától eltekintve – tulajdonképpen rendjén való, mi több: végső soron még helyes és hasznos is, ha valaki épp ennek köszönhetően küzdheti fel magát abba a testületbe (kormány), amelyben az ország sorsáról döntenek.” Mert hogy „a bohóc Slotát épp ők avatták olyan befolyásos közszereplővé, akinek cselekedeteiért és a szlovák társadalomban gyűlölködést gerjesztő megnyilvánulásaiért a közvetlen felelősség” őket terheli – írta a SME.

Hunhír.Hu -hvg

HunHír.Hu kommentár:

Te barom Slota, ébredj már fel végre! Az a ngy bajod, hogy nem csak magyargyűlölő vagy, hanem tök hülye mindenhez. Főleg a politikához, hogy a magyarokat ócsárolod. Aztán majd tesznek jó kis bejelentést valahol a Közel-Keleten a csinált országoddal kapcsolatosan is.

HunHír.Hu