- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Egyre több bizonyíték a tót titkosszolgálat ellen Hedvig ügyében

Nem volt Malina Hedvig DNS-e azon az öntapadós borítékon, amelyben megverése után visszakapta a személyi okmányait – állítja a 2006 augusztusában megtámadott szlovákiai magyar nő ügyvédje.

Roman Kvasnica védence ügyéről a legrangosabb és legnépesebb szlovákiai nyári fesztiválon, a trencséni Pohodán számolt be, ahol a Malina Hedvig ügyével gyakran foglalkozó egyik szlovákiai hetilap főszerkesztőjével beszélgetett.

Az ügyvéd közölte, hogy a rendelkezésére álló szakértői jelentés szerint Hedvig DNS-ét csak a borítékra ragasztott bélyeg hátoldalán mutatták ki. Korábban ugyanis a borítékon állítólag kimutatható DNS alapján állították azt, hogy magának adta postára az iratait, ami bizonyítja, hogy az egész támadást csak kitalálta. A volt diáklány saját állítása szerint maga ragasztotta vissza a bélyeget, mert az leesett a borítékról. A szlovák belügyminiszter röviddel a történtek után azt mondta, magán a borítékon is találtak ilyen nyomokat.

Az ügyvéd szerint Malina Hedviggel szembehelyezkedik a szlovák belügyminisztérium, a titkosszolgálat és néhány – ahogyan ő fogalmazott – nagyon népszerű politikus. “Nem tudják, hogyan faroljanak ki ebből” – fogalmazott az ügyvéd. Hozzátette: “A vizsgálati iratokban nincs egyetlen normális bizonyítéka sem annak, hogy ez a lány bármit is kitalált. Lépjenek a nyilvánosság elé, és mondják azt, hogy tévedtek?” – tette föl a kérdést az ügyvéd.

Szerinte azok, akik mindezt így szervezték, közel állnak a támadást előkészítőkhöz. “Ezek szlovákiai emberek, nem magyarok” – tette hozzá.

Abból, hogy néhány nappal a történtek után információi szerint lehallgatták az akkor még egyetemista Malina Hedvig tanszékvezető oktatóját, az ügyvéd szerint titkosszolgálati játszmára lehet következtetni.

FH

HunHír.Hu