- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A magyar koronázóvárosban találkozik a Jobbik és a cseh NS

A nacionalista cseh Nemzeti Párt (NS) és a Jobbik Magyarországért Mozgalom vezetői hétfőn délután Pozsonyban tartanak találkozót.

Pénteken a cseh párt honlapjáról már tudni lehetett a pozsonyi találkozó tervéről, de ezt az MTI érdeklődésére a pozsonyi magyar nagykövetség nem tudta megerősíteni, s a szlovák rendőrség sem nyilatkozott arról, vajon milyen intézkedésekkel készül a találkozóra.

Szombaton a SITA nevű szlovák kereskedelmi tévé érdeklődésére a cseh Nemzeti Párt szóvivője, Pavel Sedlácek megerősítette a pozsonyi találkozó tervét, és helyszínként “egy ismert pozsonyi éttermet” jelölt meg, de annak nevét nem árulta el.

Sedlácek közlése szerint mindkét fél 4-6 emberrel képviselteti majd magát a délután 15 órára tervezett találkozón. Mint mondta, a magyar fél részéről a szervezet vezetője, a cseh nemzeti radikálisok részéről pedig a helyettes vezető, és “valamilyen testőr és tolmács” lesz jelen. Sedlácek szerint a találkozót a magyar fél kezdeményezte, s a felek “különféle témákkal akarnak kölcsönösen megismerkedni”, illetve konzultálni róluk. Elmondta még, hogy az NS-nek nincsenek tapasztalatai a Jobbikkal, így majd csak akkor kíván szólni a pártról, miután megismerkedtek.

Pozsonyi elemzők szerint meglepő, hogy a cseh és a magyar radikálisok Pozsonyt választották a találkozó helyszínéül, hiszen köztudott, hogy a szlovák kormánypártok, közülük is elsősorban a magyarellenes Ján Slota, a kormányban részt vevő Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetője rendszeresen “a Szlovákia területi integritását fenyegető” magyarországi jobboldallal és a Jobbik által alapított Magyar Gárda veszélyével riogatja a szlovákokat.

hírszerző

HunHír.Hu kommentár: Nem tudom, miért csodálkoznak az úgynevezett pozsonyi elemzők, hogy ott tartják találkozójukat a radikálisok. Pozsony a magyar történelem egyik kiemelkedő helyszíne, koronázóváros, s az, hogy most ideiglenesen holmi tót uralom alatt áll, az egyáltalán nem jelent semmit. Hiszen elment tatár, elment török, még az orosz is, s Trianon sem örök. Meg még mások is elmehetnek. Majd egyszer. Ha már pont az ilyen találkozók eredményeképpen egyszer majd égni kezd lábuk alatt a talaj.

HunHír.Hu