- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A tót zsandárok majd eldöntik, tanú-e Malina tanúja

Szlovákiában kihallgatta a rendőrség azt a nyitrai férfit, aki kedden az egyik szlovák televíziónak azt nyilatkozta: ismeri Malina Hedvig támadóját. Martin Korch, a tótok országos rendőr-főkapitányságának szóvivője jelezte: a férfi által elmondottak alapján a rendőrség eldönti, hogy tanúként is meghallgatja-e vagy sem.

Kedden a TA3 szlovák hírtelevíziónak a nyitrai férfi azt mondta: ismeri az egyik támadó családját, és az elkövető azonos azzal, akinek a fantomképét a szlovák rendőrség annak idején közzétette.

Állítása szerint a családtagok tudták, hogy a szélsőséges magyargyűlölő csoporthoz tartozó férfi mit követett el, de mégsem tettek feljelentést, mert a rendőrség két héttel az eset után azzal zárta le a nyomozást, hogy nem is történt bűncselekmény.

Malina Hedvig korábban azt mondta: azért verték meg, mert magyarul beszélt, de a rendőrség mindvégig azzal érvelt, hogy a történetet csak kitalálta.

Odze György, a Külügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a tárca követi a fejleményeket és bízik a szlovák igazságszolgáltatásban.

HunHír.Hu kommentár: Odze úr főnökasszonyával egyetemben többet is tehetne az elszakított területeken élő, magyarságuk miatt megvert, meggyalázott és meghurcolt magyarokért, mint hogy bízik a tótok, az oláhok, vagy éppen a rácok “igazságszolgáltatásában”.

HunHír.Hu