Rimaszombatban május 30-án este hat óra előtt tíz perccel az I.világháborús emlékmű felé emelkedő templom harangjai megkondultak. A harangszó felkínálta az éppen érkező magyar testvéreknek, álljanak meg egy pillanatra a gyülekező megemlékezők köre mellett, s hajtsanak fejet együtt a hazánkért és nemzetünkért harcoló hősök emléke előtt…
A Bástya Egyesület, a 4. sz. Hatvani István Cserkészcsapat, a HVIM Gömör-Nógrádi szervezete, valamint a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi helyi szervezete Gömör megye és a tágabb régió minden magyar testvérét meghívta a május utolsó vasárnapjához közel eső 30-ra, hogy a Magyar Hősök előtt tisztelegjenek. A egybegyűlteket Vörös Attila, a Bástya Egyesület elnöke üdvözölte, aki szót ejtett arról a 1917. évi VII. törvényról, amely kimondta, hogy “nemzetünk hősi halottainak tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni, és az utókor számára meg kell örökíteni”.
Az ezt követő években szinte minden község templomában, közterén emléket állított hallottainak. A későbbiekben Horthy Miklós kormányzó a következőképpen rendelkezett 1924. XIV. törvénycikkelyében: “A nemzet a jövő nemzedék okulására és a hősi halottainak dicsőségére minden esztendő május hónapjának utolsó vasárnapját nemzeti ünneppé avatja. Ezt a napot – mint a hősök emlékünnepét – a magyar nemzet mindenkor a hősi halottak számára szenteli.” Az 1938-as éveket követően kiterjesztették a II. világháborús elesettekre is, de a II. világháború végétől a rendszerváltásig nem tartottak megemlékezéseket szinte sehol május utolsó vasárnapján. 1990-ben a budapesti Ludovika épülete előtt felállították a hősök emlékművét, mintegy jelezvén az ünnephez való visszatérést, s a magyar parlament az Orbán-kormány idején, 2001-ben nyilvánította május minden utolsó vasárnapját újra a Magyar Hősök Emlékünnepévé.
Egykoron Rimaszombatban is hagyomány volt megemlékezni ezen a napon, de mindezen évig ezt senki sem tartotta fontosnak, mint ahogyan azon sem gondolkodnak, hogy a második világháborús rimaszombati hősök is megérdemelnének egy emléket! A négy szervezet hagyományt szeretne teremteni, hogy ezentúl a városban a város vezetése ne csak a szovjet emlékműhöz vonuljon ki, hanem saját hallottaihoz is. Ez a felhívás idén nem sikerült, egy városatya sem tartotta szívéhez közelinek a megemlékezést legalább egy szál virág eréig sem. Viszont annál több civil magyar testvér jött el, akik közösen megkoszorúzták a Rimaszombat Főterén álló I. világháborús emlékművet. (Amelyet pár hete a Város Napján még különböző firkák éktelenítettek, de a civilek kérésére Cifrus István polgármester ezt letisztította, környékét rendezte, a virágtartókba gyönyörű muskátlit ültetett, amelynek egyike az ünnepség napjára enyvkezűek birtokába került!)
A kegyelet virágainak az elhelyezését követően, Bedécs László, a HVIM felvidéki s egyben a Gömör-Nógrádi elnöke felvezetésével a megemlékezők a koszorúzásban is közreműködő egri Vitéz doberdói Bánlaki Breit József Altábornagy Hagyományőrző Csoporot követve átvonultak a tamásfalusi első világháborúban hősi halottak emlékéhez, ahol az elesettek nevének felolvasása után azt is megkoszorúzták mindenki nevében a 4. sz. Hatvani István Cserkészcsapat cserkészei. A megemlékezés tovább folytatódött Szabadka-pusztán, ahol Nagy Kálmán ny. huszárezredes 1943-ban állított emléket annak a 33 elesett huszárnak, akik 1942-ben életüket vesztették a fronton.
Velük együtt és egyben az összes névtelen katona emléke előtt, akiknek egyenlőre nincs emlékhelye, fejet hajtva, minden megemlékező nevében Vályi Gyula huszár-kapitány, az egészségben hazatért bajtárs helyezte el a megemlékezés koszorúját. Majd az ünnepség végén, a kivont magyar zászló mellett, a hagyományőrző katonák tisztelgése alatt felcsendült Nemzeti Imánk, a Himnusz. Dicsőség a hősöknek!
-homoly- HunHír.Hu