A szlovák miniszterelnök szerint egyebek mellett magyar politikai körök próbáltak jogtalanul beavatkozni Malina Hedvig ügyének a szlovák hatóságok által végzett kivizsgálásába azzal a szándékkal, hogy feszültséget szítsanak a két ország között.
A jelenlegi szlovák kormánykoalíciót elutasító politikai erők próbálják a kabinet ellen felhasználni az esetet – közölte Robert Fico a szlovák állami rádió “Szombati beszélgetések” című politikai műsorában.
A szlovák kormányfő hangsúlyozta: reméli, hogy az ügy nem lesz semmilyen hatással a szlovák-magyar kapcsolatokra a visegrádi négyek, Szlovákia, Csehország, Magyarország és Lengyelország legközelebbi találkozója előtt.
A Nyitrán tanuló, magyar nemzetiségű diáklányt vallomása szerint tavaly augusztus 25-én azért verték meg, mert magyarul beszélt. A szlovák rendőrség az ügy vizsgálatát szeptember 11-én azzal zárta le, hogy Malina Hedvig csak kitalálta a történetet.
A diáklány ellen idén május 14-én vádat emeltek hamis tanúzás és hamis eskü gyanúja miatt. Közben a vádemelést megalapozó feljelentést benyújtó két férfi közül az egyik a múlt héten öngyilkos lett.
HunHír.Hu – inforadio
HunHír.Hu kommentár: természetes, hogy politikai ügy is Malina ügye. Saját hazájában nem használhatta saját anyanyelvét; összeverték, amiért mégis megtette. Hamis esküvel vádolják, mert panasszal merészelt élni. Alapvető emberi jogaiban alázták meg. Ha Magyarországon egy tót turistát – nem magát szlovák nemzetiségűnek valló embert! – jól összevernének, mert anyanyelvén karattyolt és ez idegesítette a magyar járókelőket, nem tudjuk, minek minősítené azt a szlovák kormány. Egy biztos: a magyarországi toleranciabajnokok együtt gyűlölködnének velük, mert nekik a másság védelme a fontos.
HunHír.Hu