Egy ideje csalódva távoznak a kassai Szent Erzsébet- székesegyházból azok a – döntően magyarországi – látogatók, akik a dóm sírkamrájában nyugvó II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társainak nyugvóhelyét szeretnék megtekinteni.
A sírkamra restaurálás miatt nem látogatható, ám erről információ legfeljebb szájhagyomány útján szerezhető be.
A Pozsonyban megjelenő Új Szó kassai tudósítója kedden azt írta, hogy a Rákóczi-kripta a Kassára látogató magyar turisták elsődleges célpontja: évente legalább húszezren látogatják, de akik mostanában érkeznek a városba, csalódottan kénytelenek távozni, mert előre nem tudható, hogy a kripta zárva van, Kassa internetes honlapja erről nem tájékoztat.
A portál magyar nyelvű változata egyébként is tele van stilisztikai és helyesírási hibákkal, inkább taszítja, mint vonzza a turistákat. A tavalyi Rákóczi-év alkalmából készült, sok hasznos információt tartalmazó linkje például eltűnt róla, azaz a látnivalókról tájékozódni kívánók egyetlen utalást sem találnak a fejedelemre – fogalmaz a lap.
A sírkamrában várhatóan az év végéig dolgoznak majd a restaurátorok, de a következő három hónapban folyó munkák természete miatt rajtuk kívül oda senki sem teheti be a lábát. A felújítási munkákat végző cég képviselője is úgy látja, hogy erről a nyilvánosságot is illene tájékoztatni, hogy ne csak a székesegyházba érve szembesüljenek a helyzettel. Mint mondta: a bosszúság és a csalódás sokáig megmarad a turistákban, és ez Kassa presztízsét is rombolhatja.
HunHír.Hu kommentár: Érthető, hogy sérti a tótok érzékenységét vezérlő fejedelmünk máig élő, hatalmas nimbusza, mert személye is azt jelzi, hogy a kapott országot uralók történelmi múltjában csak egy haramia, meg néhány rühes kecskepásztor akad.
HinHir.Hu – mno nyomán
HunHír.Hu