A tót soviniszta banditák által összevert magyar kislánynak most a magyargyűlölő szlovák rendőrséggel kell megvívnia harcát. Rákosista módszereket idézően akarták megfélelmíteni, de a bátor magyar lány nem adja fel. Most beszámol a terrorba torkolló rendőri megalázásáról.
Hedvig, mit érez most, hogy áldozatból – úgymond – vádlott lett?
Óriási felháborodást és tehetetlenséget, de meglepetést nem, mert a szombati kihallgatás után a legrosszabbra is fel voltam készülve.
Mi történt akkor?
Kora reggel, hat óra után eljött a szüleimhez az a két nyomozó, akik többször is kihallgattak, és azt mondták, hogy szembesíteni szeretnének két gyanúsítottal. Abban a reményben mentem velük, hogy végre lezárjuk az ügyet. Egész úton nagyon kedvesek voltak, többször is elmondták, hogy remélik, ez a kettő lesz a tettes, mert már nagyon sok embert átvizsgáltak. A kapitányságon aztán mintha kicserélték volna őket, mert ott már arról próbáltak meggyőzni, hogy jobb lesz, ha bevallom, mindent én találtam ki.
Ez a két nyomozó hallgatta ki?
Nem, ott már hatan voltak, és felváltva tették fel a kérdéseket, az egyik támadott, a másik arról biztosított, hogy ha mindent bevallok, hazamehetek, és elfelejtjük az egészet. Ez így ment délután fél háromig, csak egy szűk folyosóra engedtek ki sétálni, és egy pohár vizet adtak közben.
Ez meglátása szerint szokványos eljárás volt, vagy már túlkapásnak is ítélhető?
Kimondottan durvák voltak, szidalmaztak. A mobiltelefonomat kikapcsoltatták velem, nem engedték, hogy ügyvédet hívjak. Azt mondták, hogy olyan hazug vagyok, hogy magam is elhiszem, amit mondok, szégyent hozok a nemzetemre és az egész országra. Azt is mondták, hogy a fényképek, amelyek a tanszéken készültek, gyanúsak, hogy túldramatizáltam a helyzetet, és hordágyon hordoztattam magam a tévékamerák előtt. Olyan kérdéseket tettek fel, hogy miért nem volt nálam esernyő és miért akartam minden áron vizsgázni a támadás után is. Hiába mondtam, hogy én három évig ezért tanultam.
Ordítottak rám, hogy ha nem vallok be mindent, előzetes letartóztatásba helyeznek. Aztán kiraktak másfél órára egy folyosóra, és tízpercenként megkérdezték, meggondoltam-e magam. Én csak azt ismételgettem, hogy amire emlékszem, azt el is mondtam, de nincs mit bevallanom.
Ezek után mintha mi sem történt volna, hazavitték?
Miután az anyukám otthonról többször is hívta a rendőrséget, hogy ha nem engednek el, ügyvédet küld utánam, kiengedtek, a barátom jött értem.
A belügyminiszter szerint a vallomásai nagyon ellentmondásosak, kuszák. Valóban mindig kevesebb dologra emlékezett?
A rendőrök mindig azt mondták, hogy csak azt mondjam el, amire pontosan emlékszem. Igyekeztem elfelejteni a történteket, de miután megkérdőjelezték az állításaimat, hétfőn elmentem egy pszichológushoz, és az ő segítségével sok mindent sikerült felelevenítenem.
Most mire emlékszik az aznap történtekből?
A nyitrai autóbusz-pályaudvarról hétkor indultam az egyetem felé. A híd közelében megállt mellettem egy magyar rendszámú kék autó, és az utasai megkérdezték, merre van Érsekújvár. Velük magyarul beszéltem, és még fel is akartam hívni érsekújvári barátnőmet, de aztán láttam, hogy már nincs sok időm. Ezt a beszélgetést hallhatták a támadóim, akik már a híd alatt kiáltottak rám, hogy Szlovákiában szlovákul. Nem válaszoltam, erre megkérdezték, értem-e őket. Mondtam, hogy igen, de hagyjanak békén.
Megkérdezték, hová megyek, mondtam, hogy vizsgára. Nem mész ma már sehová válaszolták, és két oldalról közrefogtak. A hajamnál fogva bevonszoltak valami cserjébe a folyópartra, ahol sok szemét volt, és már szinte a vízben álltam. Rám parancsoltak, hogy vessem le a zakómat, adjam nekik a fülbevalómat, a pénztárcámat és a telefonomat. Kaptam egy pofont, és ettől eleredt az orrom vére, a táskámban is minden véres lett. Lelöktek a földre, a fűbe, majd hasba rúgtak.
Ekkor veszíthettem el az eszméletemet, mert utána már csak arra emlékszem, hogy fáztam. Valahogy öszszeszedtem magam, és elindultam az egyetem felé. Útközben lerúgtam a cipőm, mert nehéz volt a víztől, és emlékszem, hogy találkoztam két nővel, de nem álltak meg.
Arra emlékszik, mi történt az egyetemen?
Bevittek egy irodába, kérdezgettek. Meg tudtam mondani, mi történt, ki vagyok, hol vagyok, de fokozatosa mintha köd szállt volna az agyamra. Azt ismételgettem, hogy mindenképpen szeretnék levizsgázni, és csak akkor egyeztem bele, hogy elmegyek orvoshoz, amikor megígérték, hogy vizsgázhatok.
A rendőrség megkérdőjelezte, hogy száraz, miközben a zakója vizes volt?
Akkor még nem esett, a zakóm csak utána ázhatott meg, mert ott maradt a fűben. Ezt ők is tudják, hiszen este hozták utánam a dunaszerdahelyi kórházba.
A történtek után hányszor és mikor hallgatták ki?
Rögtön aznap délelőtt tizenegy tájban a nyitrai, éjjel tizenegykor pedig a dunaszerdahelyi kórházban. Már akkor is olyanokat kérdeztek, hogy kapcsolatban állok-e az MKP-val, szándékomban áll-e megszellőztetni az ügyet, kinek akarok nyilatkozni, de azt gondoltam, ez a szokványos eljárás.
Utána nem kerestek, a harmadik kihallgatás már szombaton volt a nyitrai rendőrparancsnokságon.
A helyszínre elvitték az eltelt két hét alatt?
Nem.
Szembesítették valamelyik gyanúsítottal a hatszáz ellenőrzött személy közül, vagy legalább fényképeket mutattak?
Még a nyitrai kórházban mutattak fényképeket pár tizenöt éves forma fiúról, hogy képzeljek hozzá pár évet, hogyan nézhetnek ki most. Egy rejtett kamerával készült, nagyon rossz minőségű felvételt is mutattak valamilyen nacionalista összejövetelről, de senkit nem ismertem fel rajta.
Orvos mikor látta?
A nyitrai kórházban megvizsgáltak, utána rögtön hétfőn elmentem a körzeti orvosomhoz, aki előírt valamit, hogy a véraláfutások könnyebben felszívódjanak.
Ezt elmondta az orvos szakértőnek?
Elmondtam, de őt nem érdekelte. Tíz nappal a támadás után hívott fel, hogy felkeres, mert nagy nyomás nehezedik rá a rendőrség részéről. El is jött, lemérte a véraláfutásokat a combomon, és azt firtatta, hogyhogy már nincs annyi kék foltom, amennyi a jegyzőkönyvekben szerepel.
Az iratait mikor kapta meg?
Augusztus 28-án, hétfőn. Aznap az orvosokat jártam, és örültem, hogy megkerült a biztosítási kártyám. Először eszembe sem jutott, hogy ez fontos lehet, a borítékot is bedobtam otthon a papírkosárba. Anyukám mondta, hogy szóljak a rendőröknek, de másnap ünnep volt, úgyhogy csak szerdán hívtam fel őket. Azt mondták, hogy kell a boríték, ezért előszedtem a kosárból.
A rendőrök pedig az Ön nyálmintáját találták meg rajta.
Igen, mert a borítékról közben lehullott bélyeget én megnyálaztam, és visszaragasztottam, úgy adtam át a rendőröknek. Most már tudom, hogy nem kellett volna, de akkor nem feltételeztem, hogy ezzel visszaélhetnek.
Mi lesz most?
Én kitartok a vallomásom mellett, kész vagyok minden vizsgálatnak alávetni magam, mert tudom, hogy mindig és mindenkinek igazat mondtam.
VRABEC MÁRIA/Új Szó
HunHír.Hu