Megint megrongálták Petőfi Sándor pozsonyi szobrát, most a költő kardját markolattal együtt törték le ismeretlenek.
Hiába van védettebb helyen a Medikuskertben, az alkotást már negyedik alkalommal szemelték ki vandálok. Feltehetően létra segítségével másztak be az éjszaka zárva tartott kertbe. Ahhoz, hogy a kardot le tudják törni, szintén magasra kellett feljutniuk. Miklósi Péter, a Petőfi Emlékmű Bizottság alapító tagja tegnap szolgálati úton volt, a rongálásról délután értesítették, ezért a további lépésekről csak ma dönt, miután megtekintette a szobrot. “Hogy pontosan mikor történt, egyelőre nem tudni. Míg nem láttam, hogy a vandálok milyen kárt okoztak, nem tudom megmondani, teszünk-e büntetőjogi feljelentést” – tette hozzá Miklósi.

Peter Plevától, a városi rendőrség szóvivőjétől is próbáltunk információkat szerezni. “Sajnálatosnak tartom a történteket, de eddig senki nem tett feljelentést, ezért nem indíthatunk eljárást” – közölte. Eddig nem mérték fel a szobron keletkezett kárt. A markolat és a kard restaurálása több ezer koronába kerül, ha viszont a kezet is javítani kell, a kiadások több tízezer koronára is rúghatnak.
Új Szó
HunHír.Hu