- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

A pozsonyi ügy márpedig nincs lezárva!

A Külügyminisztérium nem tartja lezártnak a magyar turistákat Pozsonyban ért incidens ügyét, ezért a tárca vezetője négyszemközti találkozót kezdeményez szlovák kollégájával.

A kétoldalú kapcsolatokat felügyelő helyettes államtitkár azt mondta: Somogyi Ferenc és Eduard Kukan a tervek szerint az uniós tagállamok külügyminisztereinek szombati, ausztriai tanácskozása közben tárgyal egymással.

Udvardi Iván hozzátette: tudomásul vették, hogy a szlovák külügyi tárca sajnálkozását fejezte ki, de a magyar fél úgy véli: addig nem zárható le az ügy, amíg nem tisztázták például azt, hogy a három érintett magyarral szemben lezárták-e az eljárást.

Hozzátette: elfogadhatatlannak tartják azt is, hogy Pozsony állítása szerint az ügyet Magyarországon igyekeztek nemzetiségi indíttatású atrocitásnak beállítani.

Május 20-án három magyar állampolgárt állítottak elő, és tartottak órákig fogva Pozsonyban a tiltott idegenvezetésről szóló jogszabály megsértésének gyanújával.

MTI

HunHír.Hu