Pozsonyban, a Csemadok nagytermében került sor a Jogfosztó jogszabályok Csehszlovákiában 1944-1949 című könyv bemutatójára. Az elnöki dekrétumokat, törvényeket, rendeleteket, szerződéseket ismertető kiadványt a szerkesztő Szarka László mutatta be.
Szarka László rámutatott: a kötetben közreadott dokumentumok alapján képet nyerhetünk arról, hogy a második világháborút követő években – amikor Európa nyugati felén olyan fejlődés alapjait rakták le, amely az ott élő közösségek számára demokratikus fejlődési feltételeket teremtett – miként lehetett Közép-Európában a nemzeti radikalizmus, nacionalizmus eszközeivel nehéz csapdahelyzeteket teremteni. A többi kelet- és közép-európai nemzetállamhoz hasonlóan Csehszlovákiában, illetve 1993 óta Csehországban és Szlovákiában ez a csapdahelyzet – amikor a történelem órájának visszaállítására már nincs lehetőség, a jogtalanságok súlya viszont hatvan évvel később is konfliktusokat gerjeszt – nemcsak az érintett két kisebbség (a német és a magyar), hanem a két többségi nemzet (a cseh és a szlovák) egészére nézve máig megoldatlan morális, jogi és politikai kérdések tömegét veti fel.
A hallgatóság körében a Magyar Koalíció Pártja vezető politikusai közül Duray Miklós ügyvezető alelnök és Biró Ágnes, a Kulturális Minisztérium államtitkára voltak jelen. Duray felhívta a figyelmet arra, hogy noha a benei jogszábályok ma már nem hatályosak, de még mindig érvényben vannak, és hivatkozási alapul szolgálhatnak. Már csak azért is fontos lenne végre lezárni a (cseh)szlovákiai történelem e szégyenfoltjának is nevezhető szakaszát, mert még a ma élő szlovákiai magyarok többségében is vannak olyan családtagok, rokonok, akiket közvetlenül érintettek a benei éra rendeletei – azok elvárásai pedig e kérdéskör tisztázására teljesen jogosak.
(Forrás: felvidek.ma)
HunHír.Hu