A szlovákiai megyei választásokon a magyarellenes összefogás győzött. A szlovák kormányhoz tartozó Magyar Koalíció Pártja (MKP) a választáson 25 megyei képviselői helyet veszített eddigi mandátumai számához képest.
Noha a szlovák országos választási bizottság vasárnap délig még nem hirdette ki a hivatalos eredményeket, már tudni lehetett, hogy az MKP ellen összefogott szlovák pártok széles frontja országosan negyedszáz magyar képviselőt szorított ki a megyei közgyűlésekből. Bugár Béla, az MKP elnöke elsődlegesen a magyarellenes összefogás és a nacionalista kampány-propaganda következményének tartja, hogy a regionális önkormányzatokban komoly várveszteség érte a magyar érdekképviseletet.
A kialakult előnytelen helyzet és a majdani lehetőségek kapcsán Bugár Béla úgy vélte: a magyar érdekképviselet legnagyobb vesztesége abból következik, hogy Szlovákia területi-közigazgatási reformja során, a jelenlegi – mesterségesen kialakított – megyék határainak megrajzolásakor mellőzték a természetesen kialakult történelmi megyehatárokat és olyan megyék jöttek létre, amelyeken belül a magyarok statisztikai kisebbségbe kerültek. “A megyehatárok megváltoztatása, a természetes történelmi régiók méltánylása tudna a helyzetünkön javítani” – fogalmazott az MKP elnöke.
A várakozásoknak alatta maradó, megközelítőleg 15 százalékos részvétel mellett lezajlott választások nyomán mind a nyolc megyében létrejöhetnek a megyei közgyűlések, de az úgynevezett megyefőnököket (ispánokat) egyik megyében sem sikerült megválasztani, így a jelöltekről december 10-én a második forduló dönt majd.
(Forrás: fideszfrakcio.hu)
HunHír.Hu