Kedden délután egy neonáci szlovák szervezet tartott gyűlést a felvidéki Komáromban. Az eseményre az anyaországból közel százan érkeztek, hogy kifejezzék tiltakozásukat a közismerten magyargyűlölő gárda ténykedésével kapcsolatban. Amint azt korábban a HunHír.Hu megírta, a rendőrök, kommandósok ütve-verve kergették a magyar fiatalokat a határátkelőig. Egy szemtanú, megkeresve szerkesztőségünket aktuálpolitikai összefüggésekre is rávilágítva, részletesen beszámolt a történtekről, melyből kiderül, hogy a szlovákok provokálták a magyarokat. (Képekkel!)
Magyar vér folyt Komáromban [1]
Csata után [2]
A Hlinka-gárda utódai jövőre nem nyomulnak [3]
A HunHír.Hu alább teljes terjedelmében közli a keddi komáromi csata egyik szemtanújának lapunkhoz eljuttatott beszámolóját.
Akik évek óta olvassák a szlovák nacionalista pártok, szervezetek magyarellenes uszításait és a szlovák külügyminiszter legutóbbi ködös, magyarellenes vádjait, azoknak a bekövetkezett komáromi provokáció egyáltalán nem tűnik meglepetésnek. Ha az összefüggéseket nézzük, akkor körvonalazódik egy előre eltervezett szlovák provokáció, magyarveréssel egybekötve.

Megbocsáthatatlan bűnt követett el Antall József és rokonági külügyminisztere, amikor elsőként ismerték el az addig sohasem létezett szlovák államot, 1993 január elején. Akkor azonnal területi követelésekkel (Felvidék magyarlakta részei) kellett volna előállni és nem lett volna szabad elismerni, ezt a mesterséges államot! Amelynek még a történelme is lopott, meghamisított. A szlovákoktól sosem volt idegen a magyarverés, ugyanis ez ott szórványosan mindig jelen volt, főképp Felvidék északibb részein. Most annyi a különbség, hogy ez állami jóváhagyással történt. A szlovákok vérszemet kaptak a szerbektől. Ugyanis látták, hogy sem a magyar kormány, sem az EU nem védi meg magyarokat. Előre megjósolhatjuk, hogy a szlovák nacionalistáknál ez a magyarverés csak a nyitány kezdete volt.

Nézzük a történelmi előzményeket, amelyek szoros összefüggésben vannak a mostani provokációval. Ha valaki elmegy Észak-Komáromba (ugyanis csak egy Komárom van, de a Duna miatt ez két városrész), akkor a Matica Slovenska (Szlovák Anyácska) székháza előtt láthat egy üvegezett hirdetőtáblát amelyen a szlovák nemzeti jelkép van ábrázolva: kettőskereszt, alatta a hármas halommal. A rendezvényt tartó szlovák szervezet Slovenská Pospolitost = Szlovák Együvétartozás) immár tíz éve alakult meg, de csak most vált ismertté nálunk a neve, ezzel a magyarveréssel kapcsolatban. Nos, az ő jelvényük a nyakukban és az embléma a karjukon a kettőskereszt. Ezt az előre eltervezett magyarverést Cirill és Metód napjára időzítették. Előzőleg Rozsnyón Kossuth szobrát köpködték le, mégelőtte a Petőfi- szobrot csonkították meg, sokadszor. Ezt az ünnepet Észak-Komáromban a rendszerváltás óta tartják, főleg azzal, hogy zárva tartanak az üzleteik.

Mit kell tudni Észak-Komáromról? 1944 végéig-ig 100 %-osan magyarok lakták az ősi királyi várost, csak 1945-ben kezdődött Jókai szülővárosában az erőszakos szlovák betelepítés, hogy megtörjék az ősi magyar város magyar jellegét. Ezért mostanra már csak 70 %-ban lakják magyarok. Nagyon sok cigányt is beköltöztettek. A csehszlovák kommunista rendszer alatt, 1989-ig még a magyaroknak is szlovákul kellett beszélniük a boltokban, hivatalokban és nem mertek magyarul megszólalni nyilvános helyen, a büntetés miatt. Tehát, ha valaki a város déli részéből (a magyarországi Komáromból ) akart Észak-Komáromba menni, akkor, ha magyarul szólalt meg egy üzletben, akkor vagy nem szolgálták ki, vagy azt hazudták, hogy a keresett árú nem kapható.
1989-ig sokszor az az őrület is előfordult a híd szlovák oldalán , hogy a magyarok a Dunába vagy a híd alá dobták azokat az élelmiszereket, amiket a szlovák vámosok nem engedtek áthozni. A magyar vámosok bezzeg mindent átengedtek a szlovák állampolgároknak a határon. 1990 után a komáromi magyarság végre megszólalhatott magyarul, de magyar sajtójuk még mindig nincs igazán. Miközben a háború előtt legalább tucatnyi magyar lapjuk volt.

Nézzük meg a meghamisított szlovák történelmet. A szlovákok több mint ezer éve a magyar királyság alatt éltek. Ezer év alatt sem váltak nemzetté, államalkotásra képtelenek voltak. Csak a XIX. század második felének végén jelentkeztek elszakadási törekvéseikkel. Cirill és Metód görög-bizánci hittérítő szerzetesek voltak, akik a IX. századi morva birodalomban éltek, tehát nem is a mostani Szlovákia területén. A kettőskereszt náluk bizánci eredetű jelkép, miközben a szlovákok többsége római katolikus. A hármashalom jelképet meg a magyar címerből lopták el. Ezért nem véletlen az sem, hogy a szlovákoknak nagyon zavart és ellentmondás történelmi tudatuk van. 1993-ban úgy jött létre az önálló addig sohasem létezett – szlovák állam, hogy a kisújjukat sem kellett mozdítaniuk érte, mert a nagyhatalmak elismerték a csehektől való szétválásukat.

Most pedig nézzük meg röviden mi is történt valójában július 5-én Észak-Komáromban? Az SP szervezet tüntetését számos hírben előre lehetett tudni, főleg az internetről. A híd szlovák oldalán vannak a magyar határőrök is. Még fél kettő előtt a párfős magyar fiatalokat, akiknél csak egy kisebb Árpád-sávos zászló volt föltartóztatták a magyar határőrök. Magyar állampolgárokat, érvényes útlevéllel magyar határőr tartott vissza! Ugyanis valahonnan telefont kaphattak, hogy ezt a törvénytelenséget tegyék. Ez a föltartóztatás törvényellenes volt, ezért valakiknek felelniük kellene. Reméljük, hogy a fürge sajtó rákérdez majd a határőrségnél erre is. Vajon kik utasíthaták a határőröket erre? Gondolom az éber hazai sajtó ezt is kideríti majd. Vegyük csak a mindenttudó Népszabadságot, akinek a tudósítója jelen volt (ők honnan tudták előre, hogy provokáció készül?) és lapjukban képet is közöltek.

Már jóval 14 óra előtt a Matica székház előtti téren rendőröket szórtak szét elszórt pontokban, mivel a rendőrség is közel van, a rendőrautók is hamar föltüntek. Nagy nehezen aztán előjöttek az egyenruhás szlovákok és megkezdték az emlékezést, közvetlenül az épület előtt. Időközben a rendőrök száma csak növekedett a téren. A helyi lakosságból senki sem jött el, csak azok voltak ott, akik éppen arra jártak és megálltak bámészkodni. Egyébként is kihalt volt az egész város.

Először a helyi TV stábja jelent meg, s még a rendezvény kezdése előtt kérdezgettek embereket, hogy mit gondolnak erről a szervezetről? Fotósok, tudósítók viszont szép számmal megjelentek a téren. A rendezvény teljesen békésen folyt, hiszen egy unalmas történelmi ismertetőt olvastak föl. Olyan negyed három lehetett, tehát a rendezvény felénél tarthattak, amikor a magyar fiatalok olyan 30-40 fős csapata bevonult a székház előtti tér bal oldalára és csöndben voltak. Jó egy órán át tartóztatták fel a fiatalokat a határon, hogy ne tudjanak a kezdésre odaérni. Csak egy Árpád-sávos zászló és egy kisebb magyar zászló volt náluk, semmi más.

Amikor meghallották a mikrofonból a magyarok gyalázását, akkor kezdétk el üvölteni Ria-ria Hungária és a Vesszen Trianont. Ezt aztán később többször is megismételték, ugyanis a szlovákok is üvöltötték a magukét válaszul. Ekkor már ott állt a rendőrségi busz és a golyóálló mellényt viselő kommandósok a magyar fiatalok előtt sorakoztatták fel. Ekkor nagy fotózás kezdődött minden részről, ami később is eltartott. Ezután műanyag pajzsokat osztottak szét a rendőröknek, akik a magyar fiatalokat átterelték az utca túlsó oldalára. Ők ezt a terelést békésen elviselték.

Ekkor sem történt még semmi összecsapás. Mivel a rendezvény vége felé közeledett a magyar fiatalok egy csoportban elindultak hazafelé át a téren, az utcai járdán. Végül megálltak a székházzal szemben a járdán és ott elénekelték el a magyar Himnuszt. Ez volt az a pillanat ami kapóra jött a szlovák rendőrségnek. Ugyanis a Himnusz után a fiatalok indultak volna hazafelé a híd irányába. Ekkor nagyon felgyorsultak az események. A kommandósok és a rendőrök egy része odarohant a fiatalok elé és rájuk vetették magukat. Ekkor világosan látszott, hogy a szlovák rendőrök nem akarták azt, hogy üres kézzel menjenek haza a magyar fiatalok.
A kommandósoknak ott volt egy hájas, vöröshajú parancsnok tisztje, akinél látszott, hogy ő adja ki a parancsot arra, hogy támadják meg a magyar fiatalokat, akik addig egy csoportot alkottak. Legalább 15 gumibotos kommandós és több rendőr rárontott a fiatalokra és erőszakkal kitéptek egy fiatalt közülük. A többiek próbálták védeni őt, de a rendőrök a földre verték és a földön vonszolták, közben rugták és ütötték. Vonszolták őt a székház felé a földön, ütve-verve , rugdosva, miközben még tartott a rendezvény. A fiatalokat ott két perc alatt szétverték, akik próbáltak még futva menekülni a híd irányába. Ott a téren legalább 2- 3 fiatalt vertek még agyba főbe, akiket még láttam és próbáltam lefotózni, de sajnos a gépemben az elem már gyenge volt. A többiek szaladtak a híd felé, ami innen a tértől olyan jó kétszáz méterre van. A kommandósok és rendőrök egyenként kezdték üldözni a fiatalokat és még azt láttam, hogy a híd előtti részen egy földön fekvő vérző fiatalt ütöttek a járdán. Mentőt nem hívtak a sérültekhez. Mivel átjöttem a határon azt nem tudom, hogy mi volt a rendezvény végén. És valóban jól tippeltem meg előzőleg, mert a jelentések szerint – négy magyar fiatalt hurcoltak be a rendőrségre.

Az az állítás – amit a hazug hazai hírközlés terjeszt -, hogy heil fasiszta köszöntés miatt tartóztatták le a magyarokat, az nem igaz. Ez csak egy ürügy. Az biztos, hogy amikor a rendőrök ütötték-verték a fiatalokat, akkor szitkozódhattak mindkét részről, ez természetes jelenség, de ez nem nagy nyilvánosság előtt történt. Érdekes módon a szlovák hatóságoknak ez a nacionalista tüntetés törvényes volt, abban semmi kivetnivalót nem találtak. Tehát jöhetnek a további magyarverések…
A magyar fiatalok megvédték a magyarok becsületét, a túlerő ellenére is. De a gyalázat az az, hogy az Észak-Komárom-i önkorányzat tudott előre erről a rendezvényről és nem készültek rá, megfelelő módon. Egyetlen magyar képviselő vagy ismert közéleti személyiség sem tiltakozott ott a téren, miközben az ottani önkormányzat magyar többségű. A Duna- TV aznapi esti 6-os hiradójában ugyan megszólaltattak egy ottani magyar képviselőt, de az nem beszélt a magyarverésről, ami mindenki szeme láttára történt. Sokan a szemközti házak ablakából látták az egészet és elszörnyülködtek, mert ilyet még nem láttak soha. Hogy magyarokat vernek a magyar Komáromban.

A mai hírekben a rádió elújságolta azt , hogy megkeresték a külügyminisztériumot, de az még két nap után is a hallgatást választotta. A Déli Krónikában pedig megszólaltatták a pozsonyi magyar konzult. Aki azzal kezdte, hogy a magyar fiatalokat úgymond jogosan tartóztatták le, mert nyilvánosan Heil-eztek. A magyarverést szóba sem hozta! Továbbá kijelentette, hogy a szlovák rendőrök helyesen jártak el. Végül azzal nyugtázta épületes hazugságát, hogy ez az incidens nem okoz problémát a két ország eddigi jó kapcsolatában.
– szemtanú –
HunHír.Hu