2020.05.08.

Sikerült! Összejött az egymillió az önállóságért

A Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezéséhez egy nappal a határidő lejárta előtt összegyűlt a szükséges egymillió támogató aláírás, így várhatóan a korábbi, Minority Safepack kezdeményezés támogatói számát tudják majd az autonómiatörekvések sikerre vitele érdekében indított mozgósítás eredményeként felmutatni. Az Erdélyi Magyar Szövetség reakcióját alább közöljük.
2020.05.06.

Tőkésék feljelentették a magyargyűlölő államfőt

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács a román Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken jelentette fel Klaus Iohannis román államfőt a 2020. április 29-én tett televíziós nyilatkozata miatt.
2020.05.06.

“Magyar veszély” – 2004-es autonómiatervezetet utasítottak el a románok

A 2004 júniusában benyújtott tervezeteket a képviselőházban még abban az évben leszavazták, de a végső döntés meghozatalára hivatott szenátusban azóta sem tűzték napirendre.
2020.04.29.

Magyarellenes kirohanás a román elnöktől

A Mi Hazánk Mozgalom durva, a Nagy-Románia Párt egykori soviniszta, magyargyűlölő elnökét is megszégyenítő magyarellenes kirohanásnak tekinti és teljesen elfogadhatatlannak tartja Klaus Iohannis román államfő mai nyilatkozatát, amelyben azzal riogatott, hogy amíg ő és a kormány a koronavírus-járvány ellen küzd, addig a magyarellenességéről egyébként jól ismert Szociáldemokrata Párt (PSD) titokban megegyezett az RMDSZ-szel és odaadta Erdélyt a magyaroknak.
2020.03.21.

Koronavírus ide vagy oda, azért a románok utálják a magyarokat

Székelyudvarhely polgármesterét is megbírságolta a megye prefektusa a március 15-én kihelyezett magyar jelképek miatt.
2020.03.08.

Hun férfi arcrekonstrukciója Marosvásárhelyen

Egy hun előkelő férfi koponyája alapján készült arcrekonstrukciót lepleztek le Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában - közölte a Magyar-Turán Alapítvány.
2020.02.18.

Forradalmi per: Ceausescu sértve érzi magát

Sértett félként lépett be az 1989-es forradalom perébe Valentin Ceausescu, az egykori román kommunista diktátor fia - írta keddi számában az Adevarul című lap.
2020.02.04.

Tudtuk, hogy a románok “állatok”, de most már ők is tudják

A hatóságok szerint állati eredetűek azok a csontok, amelyeket román nacionalista szervezetek az Úzvölgyében eltemetett 150. román katona földi maradványainak tekintettek.
2020.01.25.

Üdvözli az erdélyi MPP és EMNP egyesülését a Mi Hazánk

Üdvözli az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) egyesülését, értékelvű nemzeti összefogását a Mi Hazánk Mozgalom.
2020.01.25.

RMDSZ-esek egymást közt: Magyar büntetett magyart Erdélyben

Magyar nyelvű facebook-bejegyzés miatt büntette meg a Országos Diszkriminációellenes Tanács a kézdivásárhelyi polgármestert.
2020.01.23.

Gyűlöletbeszédért megbüntették Marosvásárhely polgármesterét

Súlyos, 10 ezer lejes bírságot kapott Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere gyűlöletbeszéd miatt a román Országos Diszkriminációellenes Tanácstól, miután a városi elöljáró egy közösségi oldalon tett bejegyzésben javasolta, hogy az állam szabályozza a gyereknemzést a roma közösség körében.
2020.01.06.

Reméljük, a maximumot kapja a magyargyalázó román

Azonosította a rendőrség azt a személyt, aki lemázolta a magyar nyelvű helységnévfeliratokat több Hargita megyei település bejáratánál: egy 30 éves Bákó megyei férfiról van szó, aki bevallotta tettét. A rendőrség rongálás miatt indított ellene bűnvádi eljárást.
2020.01.05.

2020-ban a székelyekre, a Székelyföldre kell figyeljen az EU!

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) a Nemzeti Régiókért polgári kezdeményezésével az EU-hoz fordult és hat év kitartó pereskedés után - a nemzetben gondolkodó magyar kormány támogatásával is - pert nyert Románia, Szlovákia Görögország és az Európai Bizottság ellen.
2019.12.19.

Autonómiát Székelyföldnek! Újra a román parlament előtt a javaslat

Ismét benyújtotta a román parlamentben Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét az a két magyar képviselő, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) parlamenti frakciójában politizál, de a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben nyert mandátumot.
2019.12.11.

Másodfokon nem kém Tőkés

Másodfokon megnyerte a rágalmazás miatt indított pert Tőkés László azok ellen a volt titkosszolgálati vezetők ellen, akik egy televíziós műsorban magyar kémnek nevezték, és azt állították, hogy Tőkés László az 1989-es temesvári ellenállása során pénzt kapott a magyar titkosszolgálattól.
2019.11.29.

Betettek a románok a magyar gimnáziumnak

A Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium 2018-as újbóli létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet.
2019.11.27.

Udvarán támadta meg a székelyt a medve

Súlyosan megsebesült egy 28 éves férfi a székelyföldi Hidegkúton, miután a saját háza udvarán medve támadt rá - közölte az Agerpress hírügynökség.
2019.11.19.

Bölcsesség és alázat: Összefonódik az MPP az EMNP-vel

Egy későbbi pártfúzió első lépéseként szövetségre lép a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP). A két erdélyi magyar párt egységesülési folyamatáról Mezei János MPP-elnök és Csomortányi István EMNP-elnök számolt be egy keddi kolozsvári sajtótájékoztatón.
2019.11.17.

Igyunk kicsit! Ezek lettek Székelyföld legjobb pálinkái

Az uzoni szilvapálinka és a csíkdelnei málnapálinka lett Székelyföld legjobb pálinkája.
2019.11.16.

Meggyalázták a szentléleki temetőt

Csütörtök este értesítették a kézdivásárhelyi rendőröket, hogy egy férfi több sírkövet és keresztet megrongált a kézdiszentléleki templom kertjében.
2019.11.14.

Tőkés tovább küzd a Secusokkal a nevéért

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke még európai parlamenti képviselőként indított pert az 1989-es rendszerváltozásban betöltött szerepét elvitató, őt hazaárulónak és felbérelt diverzánsnak, ügynöknek és kémnek nevező volt Securitate-tisztek ellen.
2019.11.11.

Iohannis nyert

Mintegy 15 százalékpontnyi előnnyel nyerte a tisztségben lévő, második mandátumára pályázó Klaus Iohannis román államfő az elnökválasztás vasárnap befejeződött első fordulóját a második helyezett Viorica Dancila szociáldemokrata exkormányfővel szemben - igazolták a központi választási bizottság honlapján hétfő reggel elérhető részeredmények.
2019.11.10.

Minden magyar magyarra szavazzon Erdélyben!

Minden szavazásra jogosult romániai magyar állampolgár vegyen részt a választáson, mert ez a közösség erejét is bizonyítja - hangsúlyozta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) államfőjelöltje, miután vasárnap délelőtt a székelyföldi Csíkkarcfalván leadta szavazatát.
2019.11.07.

Úzvölgyi katonatemető: Feltárást szorgalmazunk

A magyar és a román hadisírgondozásért felelős szervezetek első alkalommal tárgyaltak az úzvölgyi katonatemető ügyében szerdán a helyszínen. Az egyeztetésen Oroszország és Németország képviselői is ismertették álláspontjukat. Jelentős előrelépés nem történt, kiderült azonban, hogy a román parcella helyén feltárást szorgalmaz a magyar fél.
2019.10.29.

Román magyargyűlölők a marosvásárhelyi magyar gimnázium ellen

Minden bizonnyal elölről kezdődik a bizonyítási eljárás abban a perben, amelyet román nacionalista szervezetek indítottak a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium újbóli létrehozását elrendelő tanügyminisztériumi rendelet érvénytelenítése céljával.
2019.10.28.

Lassan halad a Székely Nemzeti Tanács aláírásgyűjtése

A brüsszeli iktatása, 2019 májusa óta eltelt hat hónap alatt 24 600-an írták alá a Székely Nemzeti Tanácsnak (SZNT) a Kohéziós politika a régiók egyenlőségéért és a regionális kultúrák fenntarthatóságáért elnevezésű európai polgári kezdeményezését.
2019.10.28.

Nem félünk! – Kiáltották a máglya mellett

Több mint 80 településen gyújtottak vasárnap őrtüzet a székely autonómiáért. Csíkszeredán több százan kiáltották a lángoló máglya mellett: „Nem félünk!”. Erdélyen kívül Felvidéken és Budafokon is csatlakoztak a figyelemfelkeltő akcióhoz.
2019.10.27.

Magyargyűlölet: Fizetni kell a románoknak

Fizetnie kell a Bukaresti Dinamo együttesének szurkolótábora magatartása miatt. A Sepsi OSK elleni párharcon skandáltak magyarellenes rigmusokat.
2019.10.27.

Őrtüzek gyúlnak ma a székely autonómiáért (helyszínekkel frissítve)

Közös imára és őrtűzgyújtásra hívta a Székely Nemzeti Tanács a nagyvilág keresztény magyar gyülekezeteit. A templomokban ma Székelyföld autonómiájáért imádkoznak a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére. Este pedig már hagyományosan lármafák, őrtüzek fellobbantásával ünneplik a Székely Autonómia Napját.
2019.10.27.

Kegyelmet a székelyeknek a kormányalakításért cserébe!

Nyílt levélben szólítja fel Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét, hogy a nemzeti liberális párti (PNL-s) kormány beiktatásához szükséges támogató szavazatokért cserébe kérje Beke István és Szőcs Zoltán „helyzetének jogszerű rendezését”.
2019.10.26.

Úzvölgye elesett – Magyargyűlölők újra akcióban

A hazaszeretet és a nemzeti összetartozás dicső tetteként emlegették a június 6-ai agresszív temetőfoglalást a román hadsereg napja alkalmából pénteken tartott román megemlékezésen Úzvölgyében. A sírkertben több száz román részvételével zajló ünnepségen kitüntetéseket adtak át a korábbi temetőfoglalás kulcsszereplőinek, az „Úzvölgye fiainak” kiáltva ki őket.
2019.10.22.

Felmentették Csíkszereda polgármesterét és alpolgármesterét

A Maros megyei törvényszék a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) minden vádpontja alól felmentette kedden Ráduly Róbertet, Csíkszereda polgármesterét és Szőke Domokost, Csíkszereda alpolgármesterét - közölte az MTI-vel Veronica Tambrea, a törvényszék sajtóosztályának az illetékese.