- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Márki-Zay bemerészkedik Erdélybe

Jóllehet az erdélyi magyar önkormányzatok és a helyiek, székelyek, magyarok erősen elzárkóztak már korábban is Márki-Zay Péter szívélyes fogadtatásától, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem adja fel, és Erdélybe készül. Helybe megy a székely pofonért.

Bár tavaly októberben a Covid-helyzet miatt nem jött össze, de most mindenképpen szeretne ellátogatni Márki-Zay Péter Erdélybe, hogy találkozhasson azokkal a székelyekkel, „akik ki mernek állni beszélgetni egy nem fideszes politikussal, és nem félnek attól, hogy az ő intézményük vagy településük ezért nem kap majd támogatást.”

Szívemen viselem az erdélyi és a határon túli magyarság sorsát, mi úgy fogjuk remélt választási győzelmünk után támogatni őket, hogy nem várunk el cserébe nyilatkozatokat – utalt arra a levélre, amiben azt kérték [1] erdélyi polgármesterek és székelyföldi megyei vezetők, hogy ne látogassa meg őket kampánykörútja során. Magyar a magyart támogassa, és ne politikai okokból – jelentette ki Márki-Zay Péter egy tévéinterjújában az ATV-n.

Székelyudvarhely polgármestere, Gálfi Árpád tavaly ősszel közösségi oldalán (egy azóta már törölt) rögtönzött felmérést készített, mennyire látnák szívesen a városban Márki-Zayt. Az eredmény elsöprő volt, a döntő többség nemet mondott.

Gálfi korábban kifejtette, hogy „megvan a véleménye” az anyaországi ellenzéki összefogásról és azokról, akik képesek összefogni Gyurcsány Ferenccel. Megjegyezte, hogy ő maga a Fidesz-kormányt tartja a város „hiteles partnerének, és hogy személy szerint nem szeretne részt venni a várost támogatók ellenfelének kampányában.

Hasonlóképpen nem látnák szívesen más erdélyi, székelyföldi településen sem, hiszen azért még nem is olyan régen volt, hogy 2020 szeptemberében, majd decemberében is a Momentum elnöke, Fekete-Győr András támogatásáról biztosította a nem sokkal korábban létrehozott román ellenzéki pártot. Az emberi emlékezetbe pedig beégeett a 2004. december 4-ei, egyszerűsített honosításról szóló népszavazás körüli hisztériakeltés is. Az ellenzék jelentős ellenpropagandába kezdett Gyurcsány Ferenccel az élen, aki azóta sem bánta meg, hogy 23 millió román munkavállaló Magyarországra tódulásával riogatott.

Hunhír.info