- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Úzvölgyében bandáztak a románok

Büntetőfeljelentést tett a csíkszentmártoni rendőrségen Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Szövetség csíkszeredai egyeztető tanácsának tagja, mert a Calea Neamului Egyesület május végén a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat megszegve tartott megemlékezést az úzvölgyi temetőben.

Tőke Ervin elmondta, ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést, mivel a járvány közepén, amikor még kijárási korlátozások voltak érvényben, a Mihai Tîrnoveanu vezette egyesület Úzvölgyében, Csíkszentmárton területén tartott egy rendezvényt, ahol 80 és 100 közötti személy gyűlt össze.

A feljelentéshez a helyszínen készült, az egyesület elnökének, illetve Dormánfalva polgármesterének közösségi oldaláról származó fotókat, valamint a rendezvény nyomán készült sajtóbeszámolókat is csatolt.

Arra a kérdésre, hogy számít-e arra, hogy büntetőeljárás indul a feljelentés nyomán, Tőke azt mondta: mindaddig, amíg nem bizonyosodik meg ennek ellenkezőjéről, addig úgy érzi, kell bízzon a jogállamban. Abban reménykedik, hogy a törvény mindenki számára törvény, még azok számára is, akik valószínűleg komoly háttérrel rendelkezve követik el magyarellenes tetteiket.

A már korábban is több román nacionalista megmozdulást szervező Calea Neamului Egyesület elnöke május 28-án a Hősök Napja alkalmából utazott többedmagával a temetőhöz, hogy megemlékezzenek „ott nyugvó őseikről”. Tîrnoveanunak Brassó megyeiként több megyehatárt is át kellett lépnie, ehhez bejegyzésében tett kijelentése szerint a lakhelyelhagyási nyilatkozatban „történelmi túrát” jelölt meg az utazás okaként.

Hunhír.info – Székelyhon