- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Betettek a románok a magyar gimnáziumnak

 A Marosvásárhelyi Táblabíróság pénteken első fokon érvénytelenítette a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium 2018-as újbóli létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján közölték. A bíróság három olyan, 2018-ban hozott miniszteri rendeletet semmisített meg teljesen, amely az iskolára vonatkozik, és egy negyediket részben, amelyik az iskolára is vonatkozik.

A megsemmisített rendeletek között van az iskolát létrehozó miniszteri rendelet mellett az, amelyik tavaly júniusban – amikor a katolikus gimnázium jogilag megszűnt – a Bolyai Farkas Gimnázium gyámságára bízta, valamint az, amelyik ideiglenesen Tamási Zsoltot bízta meg az intézmény vezetésével.

Az ítélet ellen a hivatalos kiközlés utáni 15 napban lehet fellebbezni.

MTI