Amennyiben lehet hinni az adatoknak, százezernél is többen várták Ferenc pápát június elsején Csíksomlyón. Igen, azon a helyen, a hegynyeregbe – ahol én is többször megfordultam katolikusként –, ahol annyira jó együtt énekelni a magyar himnuszt, a székely himnuszt, és együtt imádkozni égi Édesanyánkhoz, sőt égi Édesanyánkkal a Jóistenhez. Van ebben valami romantikusan vallásos, romantikusan magyar.
Két évtizede II. János Pál pápa már járt Romániában, de csak Bukarestig jutott, csak addig juthatott. Akkor azonban ígéretet kapott a kint rekedt magyarság, hogy el fog látogatni a pápa Erdélybe is, a határainkon túl élő magyarok egyik legnagyobb otthonába. Most, 20 év múltán ez meg is történt. Azonban csak ment, látott, s tovább állt. Bár még a bevonuláshoz eljutott Ferenc pápa, addig mosolygósan integetett, áldásokat adott a pápamobilból, ahogy ezt minden helyszínen meg is teszi, majd jött egy másik „kép” róla. Ahogy elkezdődött a szentmise, gyakorlatilag komor, feszült figyelemmel „vezette végig” a legszentebb áldozat bemutatását a Szentatya.
A szentmise adott pontján elérkezett a Homília, vagyis a prédikáció ideje, amikor is mindenki szájtátva várta a pápa szavait. Azt viszont szerintem kevésbé várták a zarándokok, egyházi és közjogi méltóságok, hogy csak „csepegtetni fog a jóból”. Alig tízperces beszéde ugyan tömör volt, velős, de kicsit közhelyszagú. Testvérségről, erdélyi örökségről, valamint a múltból eredő „összefogásról” beszélt szentbeszédében Szent Péter földi helytartója, alig tíz percben.
A szentmise végén pedig, ahogy Csíksomlyón a hegynyeregben mindig, ezúttal is felcsendültek a himnuszok, de már a pápa nélkül. Ő ugyanis kivonult, s a magyar himnusz végét még talán hallotta, a székely himnuszban már nem vagyok biztos. A szakadó esőben éneklő, imádkozó több mint százezer magyarhoz csatlakozva talán nincs más dolgunk, mint imádkozni továbbra is hazánkért, Erdélyért, minden testvérünkért, s talán egy protokolltól kevésbé átfűtött Rómáért.
borsodihir
Hunhír.info
