- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Az egykori Udvarhelyszék lesz az idei Székely Fesztivál díszvendége

Az egykori Udvarhelyszék, Székelyföld történelmi központjának települései lesznek a díszvendégei az idei Székely Fesztiválnak, amelyet a hétvégén rendeznek meg a budapesti Millenáris parkban, ahol péntektől vasárnapig kulturális programokkal, székely ételekkel, italokkal, kézműves termékekkel várják a látogatókat.

A hétvégén minden nap egy-egy megye – Maros, Hargita, Kovászna – mutatja be kulturális értékeit a Millenáris park több helyszínén.

Domokos István, a fesztivál szervezője elmondta, hogy immár ötödik alkalommal rendezik meg a háromnapos eseménysorozatot, amely az idén ingyenes. Az esemény kiemelt vendége Böjte Csaba szerzetes lesz. Az esemény célja a székely kultúra és hagyomány, a természeti értékek és a székely gasztronómia megismertetése.

Láng Zsolt, II. kerületi polgármester a külhoni kapcsolatok erősítésének fontosságát hangsúlyozva elmondta, hogy a kerület nagy hangsúlyt fektet a külhoni magyarság kultúrájának népszerűsítésére, többek között kiemelten támogatja a Kolozsvári Magyar Napok megrendezését.

Hunhír.info