A farsang ünnepe vízkereszt és hamvazószerda közé esik, és számtalan népi hagyomány, rítus és hiedelem kapcsolódik hozzá. A legtöbb ember ma bálozással, a jelmezbe bújással, mulatságokkal azonosítja a farsangot, az alapvetően pogány eredetű szokások nagy része az évek során a homályba veszett. Sőt ma már több az olyan település, ahol egyáltalán nem szerveznek farsangi mulatozást.
De vajon régen hogyan volt? Kézdiszentléleki lakosokat kérdeztünk, ők hogyan emlékeznek a farsangi ünnepekre.
A Perkő alatti településen a farsang még mindig a mulatozást, a téltemetést, bábuégetést, vidámságot és a maskarába bújást jelenti. A rendszerváltás követően, 1991-től, amikor végre már zavartalanul lehetett ünnepelni, Bándi Levente kezdeményezésére és a Perkő Néptáncegyüttes közreműködésével szervezték meg a farsangot. A helyi szokás az volt, hogy lovasokkal, szekerekkel, vidám, táncos felvonulást tartott a falu fiatalsága – tudtuk meg Marthi Jenőtől, a tánccsoport egyik vezetőjétől.
Szentléleki jellegzetességnek számított a táncos szekér is, amelyre színpadot fabrikáltak, korláttal, amit fenyőágakkal díszíttetek, és a színpadon fiatalok táncoltak. A farsangi menet a papi lakon kezdődött, majd ellátogattak a kántori lakra is, és ezt követte a községben élő, 25. és 50. házassági évfordulójukat ünneplő családok felköszöntése. A házigazdák számítottak is a látogatásra, így mindig vidám vendéglátást csaptak, hol az udvaron, hol az utcákban kínálták meg a lovasokat, táncosokat. Köményes vagy szilvapálinkával, kürtős kaláccsal, pánkóval, és persze a bor sem hiányozhatott a szekérről, a táncosok jókedvét biztosítandó. A farsangi menet általában felment Kiskászonba is, késő este, már sötétben értek vissza a faluba, majd a kultúrház előtt elégették a bábut, és azután kezdődött a bál. A farsangolók maszkokba bújva kergették a telet. A klasszikus, jellegzetes maskarák és karakterek (pap, cigány, vénasszony stb.) mellett megjelentek a modern figurák is, mint például Harisnyás Pipi, rendőr, villanyszerelő, cowboy.
– Az évek során a falu közönyössé vált, ez a szokás kimaradt. A farsangi menetnek a végén már nem volt nézőközönsége, és a házassági évfordulósok figyelme is elterelődött a farsangról – mondja csalódottan Marthi Jenő.
Az egyetlen, ami mai napig fennmaradt, az a farsangi bál. A régi időkben legtöbbször spontán mulatságok szerveződtek egy kis teremben, elfogyasztva azokat a süteményeket és italokat, melyeket a felvonulás során adakoztak. Aztán a helyi tanács indítványára kezdték szervezni a kosaras bálokat, mely a mai napig működik, és nagyon sokan vesznek részt rajta.
Gergely Orsolya, a tánccsoport egykori tagja elmondta, a falusi farsang mellett az Apor István-iskolában a mai napig hagyomány, hogy maszkarába bújva ünnepelnek a gyerekek.
– A szüleim készítették el a jelmezbálra a maskaránkat, főleg édesapám. Mindig kitalált valami nagyon vagány dolgot, és akkor megbarkácsolta. Az első iskolai jelmezbálomon hóember voltam. Édesapám elkészítette vékony ágakból a kosárszerű részt, olyasmit, mint a menyasszonyi ruhák merev kosara. Azt bevonta fehér vászonnal, és kívülről gombok kerültek rá; én alulról belebújtam, és tartottam. Második díjat nyertem vele – emlékezett vissza, hozzátéve, ma már ő varrja lányainak a farsangi jelmezüket.
Gál Béla bácsi is szívesen emlékszik vissza a szülőfalujában tartott farsangokra, ugyanis Bélafalván az a szokás járta, hogy legényekül aprószentek napján elindultak a leányokhoz énekelni, majd a megéneklés után magukkal vitték a leányokat, illetve kövér csütörtökön (a hamvazó szerda előtti héten) gyermekek számára szerveztek bált.
– Számomra mindig is megmarad a farsang varázsa. Igaz, ma már csak jellegű előadásokra, vagy mulatságba járunk, de szép emlékeket őrzök ezzel az ünnepel kapcsolatosan. Azt viszont nagyon bánom, hogy ez a szokás kimaradt, hogy nem járja a falut a táncos szekér, és nem maskarába öltözött fiatalok éneke és vidám rigmusai űzik el a telet – zárta a beszélgetést Marthi Jenő.
Tamás Réka – Székely Hírmondó
Hunhír.info
