“Bár fegyvert nem fogtak, mert az adott körülmények között nem is foghattak, minékünk, erdélyieknek is megvannak a magunk 1956-os srácai, akik ott és akkor, az adott körülmények és lehetőségek között azt tették, annyit, amennyit tehettek. Nekik is kijár a tisztelet és a megbecsülés” – hangzott el az Erdélyi srácok című kötet bemutatóján kedden este a kolozsvári Vallásszabadság Házában

A rendezvényen Benkő Levente, Papp Annamária újságírónak, szerkesztőnek, történésznek és Vig Emesének, a román televízió munkatársának, a kisebbségi műsorok szerkesztősége vezetőjének könyvét ismerhette meg a közönség.

A szerzők összesen 22 erdélyi meghurcolt, bebörtönzött visszaemlékezéseit közlik a Volt egyszer egy 56 című könyv folytatásaként, kiegészítéseként a kolozsvári Exit Kiadónál frissen napvilágot látott kötetben. Az 1956-os magyar forradalommal nyíltan együtt érző és emiatt bebörtönzött erdélyi fiatalok, középiskolás diákok, munkások és egyetemi hallgatók emlékeznek az akkori történésekre. “Bátor kiállásukért, nyíltan megfogalmazott szabadságvágyukért ezek a fiatalok súlyos politikai börtönéveket kaptak »jutalmul«, de ezáltal tulajdonképpen arra kaptunk tőlük példát, hogy minden körülmények között miként lehet és kell megmaradni egyenes gerincű embernek” – vallják a szerzők.

Lőnhárt Tamás történész a kötetet ismertetve kifejtette, az újságíró, történész szerzők a forráselemzés, interjúkészítés, oral history rögzítésének segítségével állították össze a kötet anyagát, amelyből az is kirajzolódik, mi vezetett ahhoz, hogy 1956-ban a magyarországi forradalom hírére számos erdélyi magyar fiatal lelkesen akart csatlakozni a szabadság eszméiért harcoló pesti srácokhoz. “Az 1950-es évek elején lelepleződött a kommunizmus sztálini modellje, 1953–1955-ben a romániai kommunizmus tovább akarta vinni a sztálinizmus tekintélyuralmát, kiépítették az államnacionalizmust, a nacionálkommunizmust.

1956-ra már bekövetkezett az, hogy nem lehetett magyarul tanulni több egyetemi szakon, az erdélyi magyar társadalom több szempontból is elégedetlenné vált. Ez volt az egyik oka, hogy a romániai magyarok közül sokan lelkesen hittek abban, hogy a magyar forradalomhoz csatlakozva megváltoztathatóak lennének az itthoni körülmények” – hangzott el a kötetbemutatón.

A könyvből az is kiderül, hogy a forradalom erdélyi szárnya nemcsak visszhangja a magyarországinak: a sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, kolozsvári, temesvári, baróti fiataloknak megvolt a maguk külön forradalma, amelyért súlyos árat kellett fizetniük. “Lőni ugyan nem volt kire és miért, de sokan szervezkedtek: tanárok, papok mondták el diákoknak, híveknek, mit kellene tenni, ha azt akarják, hogy a Bolyai-egyetemen, a művészetin, agrár szakon vissza lehessen állítani a magyar nyelvű oktatást, hogy élhetőbbé tegyék az itthoni viszonyokat, hiszen csak így tud kiteljesedni az újabb generáció.

“Az 1956-os nemzedék annak a gondolatnak a jegyében cselekedett, hogy »itt lehet élni, mert kell«, azért akartak tenni, hogy élhetőbb legyen az életük. Nem golyóval harcoltak, hanem szavakkal, tettekkel, verssel, színdarabbal. Nem lőttek senkire, mégis megvolt a maguk 56-ja, hiszen konstruktív módon lépett fel egy közösség” – mutatott rá a történész.

A rendezvényen jelen volt a kötetben megszólaló egykori meghurcoltak közül a jelenleg Sztánán élő Domokos Miklós, aki Nagyváradon volt középiskolás, amikor a Szekuritáté lecsapott az általa vezetett szervezkedésre. Szintén jelen volt a néhai Péter Miklós református lelkész, valamint a néhai kolozsvári Szántó János családja.

Mint elhangzott, a Volt egyszer egy 56 című kötetet kétszer is kiadták az elmúlt években, az Erdélyi srácok annak a folytatása, és készül egy harmadik kötet is, mert még vannak, akik nem szólaltak meg az 1956-os erdélyi meghurcoltak közül. “Fontos, hogy ezeket a történeteket továbbadhatjuk az utókornak, másképp elvesznének örökre. Lényeges ez a közvetítés az elődöktől az utókor felé, az 1956-hoz kapcsolódó történeteket pedig újra meg újra el kell mondani” – mondta Vig Emese, aki tévés szerkesztőként készített interjúkat túlélőkkel.

Az ő nevéhez fűződik többek közt az Elvetélt forradalmak – A Nagy Imre-ügy című kétrészes, román nyelvű dokumentumfilm elkészítése. Szót kért, húsz évet kapott Papp Annamária újságíró elmondta, a kötetben úgy csoportosították a visszaemlékezéseket, hogy a bolyais diákok, baróti, sepsiszentgyörgyi fiatalok, teológusok, temesvári diákok történetei kiegészítik egymást, ugyanakkor mindenik szervezkedésről, csoportosulásról egységes képet akartak nyújtani, így egyre teljesebbé válik a kép az erdélyi 1956-ról és a megtorlásokról. Domokos Miklós egykori elítélt elmondta, szervezkedésüket a román államot megdönteni akaró, a szocialista rendszer elleni merényletnek nevezték, a vádakat hazaárulásnak titulálták.

A Szabadságra Vágyó Ifjak szervezetének nagyváradi alapítója úgy fogalmazott, a magyar forradalom hírére azt érezték, itt egy új esély, amiben tizenévesként lelkesen hittek. “Aztán akármit ránk kent a hatalom, amit csak akart: a cél az volt, hogy megrémítsenek, ezt már akkor észrevettük. A hozzánk csatlakozók közül olyan is volt, aki 10 évet kapott, pedig nem csinált abszolút semmit. 250 embert tartóztattak le csak Váradon, sok nagyon fiatalt, szinte gyerekeket. Már akkor felmértem, hogy nem olyan egyszerű szembeszállni az államgépezettel” – mondta Domokos Miklós.

Benkő Levente történész kitért arra, hogy a bár a srác szó tizenévest jelent, a kötetben tágították ezt a fogalmat: a meghurcoltak közül olyanokat is megszólaltattak, akik 1956-ban már huszonévesek voltak, ilyen például Dávid Gyula irodalomtörténész, vagy a kolozsvári Szántó János százados, aki 30 év körüli volt az események idején.

Szántó letartóztatásakor, 1957 januárjában a kolozsvári székhelyű Tartományi Hadtestparancsnokság kötelékében az építkezési részleg pénzügyi irodájának volt a főnöke. Az volt a bűne, hogy egy gyűlésen, amikor a magyar nemzetet és forradalmat pocskondiázták a tiszttársai, szót kért, hogy hagyják abba a magyarellenes uszítást – ezért 20 évet kapott.

Papp Annamária elmondta, egykori tanárával, a néhai Péter Miklós református lelkésszel megtiszteltetés volt számára interjút készíteni. “Péter Miklós fiatal lelkész volt Biharvajdán, kihelyezése első estéjén tartóztatták le, mert együttérzett a forradalommal. Vásárolt 10 méter gyászszalagot, és ezt viselték a pesti srácokkal szolidarizálva. Ezért kellett bűnhődnie” – mondta a kötet szerzője.

A visszaemlékezésekből Marosán Csaba színművész olvasott fel részleteket a rendezvényen.

(Krónika)

Hunhír.info