…Szólnak a kürtök, a harangok zengenek. Ami ekkortól – deklaráltan – elkezdődik: a legújabb kori magyar történelem egyik legdicsőbb és legismeretlenebb, szégyenteljesen elhallgatott, elhazudott honvédő háborúja, 1918–1919 tragikus idejének jószerével egyetlen felemelő fegyverténye…

A parancs, pontosan tudjuk, 1919. január 13-án este Nagyváradon született meg. Száz éve ennek

Egy ötvenéves ezredes érkezik szűkebb törzsével Bánffyhunyadról Váradra. Tájékozódik – és dönt. „Ma a csucsai vonalon a fegyveres ellenállást saját felelősségemre elrendeltem. Megjelöltem a vonalat, mely Szilágysomlyó–Iloba–Szatmártól keletre Máramarosig, délre Belényes–Vaskohig húzódott. Telefonon parancsot adtam a kolozsvári 21. székely ezrednek, szállja meg Csucsa és a Királyhágó környékét, mert ezentúl fegyverrel a kézben fogjuk megakadályozni a románok előrenyomulását. A parancsot Hevessy őrnagy vette.”

Szívszorító, hősies, időtlen pillanat. Történelmi. A már több mint két hónapja tartó, gyáva és ostoba, netán szabotázsgyanúsnak is nevezhető tehetetlenkedés után Kratochvil Károly ezredes, hadosztályparancsnok meghirdeti a honvédő háborút, elrendeli a haza védelmét a betolakodó idegen hódítókkal szemben. A história szikár és könyörtelen tényei előtt nincs helye a szépelgésnek: ez bizony hadüzenet. A felvett kesztyű visszadobása, bele az agresszor képébe. Szólnak a kürtök, a harangok zengenek. Ami ekkortól – deklaráltan – elkezdődik: a legújabb kori magyar történelem egyik legdicsőbb és legismeretlenebb, szégyenteljesen elhallgatott, elhazudott honvédő háborúja, 1918–1919 tragikus idejének jószerével egyetlen felemelő fegyverténye.

Életkép 1919 első hónapjaiból, a harcokhoz közeli Kalotaszegről, Kós Károly tollából: „Azon a napon tört meg a tél is. A szél megfordult és a hó kásásodott. (…) Anna hallotta, hogy az ura nyugtalanul rója a tornácot. (…) Az asszony kiment. – Hallja? – Mit? – Ahonnan a szél fú. Valóban, nyugat felől ropogások zaját mossa fülébe a szél, közben egy-egy dörrenés; hol élesebben, hol tompábban. – Hallom. – Ágyú, meg apró puska. – Hol? – Sebesnél áll a harc. (…) Estére még erősebben döng az ágyúszó és csak késő éjjel némul el minden. (…) Azon a héten gyalázatos volt az idő. Hó hullott, meg suhogott az eső; fújt a szél hol erről, hol arról. (…) Az ebédlőszobában közben beszélgetett a két ember és egy-egy szó megütötte az asszony fülét. – Itt minden rendben van – hallotta az ura hangját. – Emberek? Felszerelés? – Rendben… és…ott? – Fel a Meszesig minden… – Az ezredes? (…) – Szombaton hajnalban indul a páncélvonat…”

Benedek Elek így kommentál: „A régi Erdély nyugati szélein székely katonák őrzik a határt, éhesen, rongyosan, s a székely nemzeti tanács hiába könyörög kenyeret, ruhát, muníciót. Böhm, a hadügyminiszter (…), aki »határtalanul« szereti a hazát, tán nem egészen ok nélkül fél attól, hogy a felmuníciózott székely katonák egyenest Pestre jönnek rendet csinálni…”

A Székely Hadosztály, amelynek születését többen ehhez a januári naphoz kötik, decembertől április közepéig, tehát jó négy hónapon át valósággal a Budapest–Szeged távolságnál is hosszabb frontvonalhoz szegezi a román inváziós hadsereget. (Eddig és ne tovább…!) Pokoli körülmények között: nemcsak a téli hadviselés gyötrelmeivel, de az állandó lőszer-, élelmiszer- és felszerelés- (téli ruházat) hiánnyal is kínlódva-küzdve, hősiesen, példátlan áldozatkészséggel kitartva. Több szakíró szerint a modern hadtörténelemben példátlan, hogy ennyi ember ilyen hosszú frontszakaszt ilyen körülmények között ennyi időn át tartani tudjon… A ma Kárpátaljához tartozó Técsőtől a Királyhágó térségén át Belényes környé­kéig, illetve délen a Maros parti Zámig húzódó frontszakaszon még március első felében is 19 gyalogzászlóalj, 16 tábori és nehéz üteg, lovasszázad, két páncélvonat, sőt négy harci repülőgép (is) csatarendben áll… Csak a március 21-én uralomra jut(tat)ott kommün árulása, aljas, hazaáruló szembefordulása és a hátbatámadást gyorsan kiszimatolva az addiginak háromszorosára duzzasztott ellenséges túlerő tudja április végén megadásra kényszeríteni a két malomkő, tűz és víz közé szorult, alig tizenkétezer fős magyar alakulatot. (Amelyben fiatal hadnagyként ott harcol Márton Áron, Erdély későbbi nagy püspöke is.) Április végére visszaszorulnak a későbbi csonka ország északkeleti csücskéig, Mátészalka térségéig, a parancsnok ezredes a hadosztályhoz és önmagához méltó, a nagy magyar históriai dokumentumok sorába tartozó búcsú-hadparanccsal április 26-án téteti le velük a fegyvert.

„Elült a harc, világok harca / De új harc lobbant, csak a tiétek! / Az ősi földért haltatok / S a halálban örökké éltek” – olvasható Makovecz Imre életfája és a három székely kapu mellett egyetlen magyarországi emlékművükön, Kocsord határában, a Kraszna hídja mellett.

A parancs, pontosan tudjuk, 1919. január 13-án este Nagyváradon született meg. Száz éve ennek.

mho

Hunhír.info