Csikorgó hidegben szoboravató ünnepséget tartottak Bereckben, ahol rendhagyó módon egy magántelken, a Gábor Áron szülőháza helyén álló emléktáblás ingatlan előtt leplezték le az ágyúöntő – a településen immáron második – szobrát. Szervezője Juhos Gábor budapesti maratonfutó, a ház jelenlegi tulajdonosa volt.
Időnként a hó is szállingózott, az Ojtozi-szorosból pedig kegyetlen hideggel érkező szél sem kedvezett a helybeli Comenius-iskola diákjainak közreműködésével zajló szoboravatási ünnepségnek, melynek elején Dimény Zoltán, Bereck polgármestere üdvözölte a jelenlevőket, majd beszédet mondott Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Bakk Dávid László, a Székely Nemzeti Tanács képviselője és Fejér László szenátor is. Ez utóbbi hangsúlyozta: minden kornak megvannak a maga Gábor Áronjai. „Ne vegyék túlzásnak azt, hogy párhuzamot állítok a tüzér őrnagy és Okos Márton, valamint gyalogos útitársa, Juhos Gábor között, akik fittyet hányva a Securitate megtorlási veszélyeire, gyalog mentek el Párizsig, és a Ceaușescu-rezsim által kitervelt erdélyi magyarság felszámolását célzó falurombolásra hívták fel a nyugat figyelmét” – mondta a honatya.
A szobor leleplezése után az ünnepség papi és lelkészi áldással, illetve koszorúzással ért véget.
hírmondó.ro
Hunhír.info