485 éve, 1533. szeptember 27-én Szilágysomlyón született Báthory István (másik írásmód szerint: Báthori), az önálló Erdély első jelentős fejedelme, akiben a lengyelek is egyik legnagyobb királyukat tisztelik. Halála után kettős koporsóban, egy tölgyfa és egy ónkoporsóban helyezték örök nyugalomra a krakkói Wawel katedrális altemplomában. Uralkodása mindkét országának virágkorát jelentette. A lengyelek ma is egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne, egy népszerű ottani mondás szerint „Vagy ne született volna, vagy ha született, örökké élne”.

Báthory István Szilágysomlyón született 1533. szeptember 27-én somlyói Báthory István erdélyi vajda és Telegdi Katalin fiaként. Várdai Pál esztergomi érsek, majd I. Ferdinánd bécsi udvarában töltötte apródéveit, az egyetemet Padovában végezte. A humanista műveltségű, jó politikai érzékkel és hatalmas vagyonnal megáldott Báthory alig volt huszonhárom éves, amikor ő fogadta az Erdélybe visszatérő Izabella királynét (Szapolyai János özvegyét) és annak fiát, János Zsigmond megválasztott királyt. Megkapta a legfontosabb erdélyi katonai pozíciót, váradi főkapitány lett, két ízben járt követként a császárnál. A második alkalommal két évre börtönbe vetették, és csak 1567-ben engedték haza. Kiszabadulása után birtokaira húzódott vissza, politikai szerepet nem vállalt. Katolikus hitéről nem volt hajlandó lemondani, s amikor János Zsigmond erővel akarta unitárius vallásra téríteni, megfutamította annak katonáit.

János Zsigmond 1570-ben, a speyeri egyezményben végleg lemondott a magyar királyi címről, de megtarthatta Erdélyt magának és utódainak. A következő évben azonban utód nélkül halt meg, s az egyezmény szerint Erdély a Habsburg király, Miksa uralma alá került volna. Miksa Bekes Gáspárt jelölte a trónra, de a szabad fejedelemválasztás jogához ragaszkodó rendek inkább Báthoryt választották meg, aki nemcsak a töröknek tette le a hűségesküt, hanem Miksát is hűségéről biztosította, az mégis kinevezte Bekest erdélyi vajdának. Az udvarhű trónkövetelőt Báthory az 1575. július 8-i kerelőszentpáli csatában leverte, híveit kegyetlenül kivégeztette. Fejedelemként a korábbi adományok fölülvizsgálásával, a kereskedelem és bányászat fölvirágoztatásával, új árszabás bevezetésével szervezte át a gazdasági életet. Megerősítette a katonai védővonalat, ő rendelte el Várad erődítését. Az oktatás fellendítésére behívta a jezsuitákat, 1581-ben megalapította a kolozsvári akadémiát. Udvarában itáliai egyetemeken végzett értelmiségiekkel vette körül magát, ő maga is kiváló stílusú leveleket írt.

A hagyományosan magyarbarát és Habsburg-ellenes lengyel rendek 1576-ban a megnövekedett tekintélyű Báthoryt hívták meg a trónra. (A Jagelló-dinasztia 1572-ben Zsigmond Ágosttal férfiágon kihalt, s a lengyel trónt Miksa is meg akarta szerezni.) Báthory azonnal Krakkóba sietett, és a koronázás minden feltételét teljesítette, ezek között az is szerepelt, hogy költözzön Lengyelországba és elvette a csúnyácska, nála idősebb Annát is, az utolsó Jagelló-házi lengyel király nővérét. Erdély trónjáról nem mondott le, előbb bátyját, Báthory Kristófot, majd az ő halála után annak kiskorú gyermekét, Zsigmondot tette meg vajdává, ekkoriban kormányzótanács intézte az ügyeket. A legfontosabb dolgokban persze a Krakkóban székelő erdélyi kancellária útján ő maga döntött.

Báthory világosan látta a csapdahelyzetet, amelybe Magyarország került, s Martinuzzi György politikáját folytatva lavírozni igyekezett a Habsburgok és a törökök között. Lengyel királyként sikerült féken tartania a széthúzó rendeket, három sikeres hadjáratot vezetett Rettegett Iván orosz cár ellen, és visszahódította Livóniát. A vallási villongások korában feltűnő türelmességet tanúsított, s bár ő maga hívő katolikus volt, tiszteletben tartotta mások meggyőződését. Miként mondta: „Én nemzetségeknek vagyok királya, nem a lelkiismeretnek, melynek Isten az ura.”

Álma Lengyelország, Magyarország és Erdély államszövetsége volt (a magyar trónra Kristóf testvérét, Erdély élére Jan Zamoyski lengyel kancellárt szánta), amely egyaránt szolgálta volna a Habsburgok és a török visszaszorítását. A megvalósításra nem maradt ideje, 1586. december 12-én váratlanul meghalt a lengyelországi Grodnóban (ma Hrodna, Fehéroroszország). Akkoriban sokan gondolták úgy, hogy megmérgezték, de orvosi kutatások alapján biztosra vehető, hogy fiatal kora óta betegségek gyötörték, és természetes okokból halt meg. Mivel utóda nem született, a lengyel trónon feleségének unokaöccse, III. Zsigmond, Erdélyben Báthory Zsigmond követte. Halála után kettős koporsóban, egy tölgyfa és egy ónkoporsóban helyezték örök nyugalomra a krakkói Wawel katedrális altemplomában. Uralkodása mindkét országának virágkorát jelentette. A lengyelek ma is egyik legnagyobb királyukat tisztelik benne, egy népszerű ottani mondás szerint „Vagy ne született volna, vagy ha született, örökké élne”.

mti

Hunhír.info