1657-ben a „fényességes török Porta” szembefordult II. Rákóczi Györggyel, mert Erdély fejedelme volt olyan merész, hogy török engedély nélkül viselt hadat lengyel földön. A török veszedelem hírére az erdélyi rendeknek csípőből akadt válasza: 1657. november 2-án Rákóczi helyett Rhédey Ferencet választották fejedelemmé, hogy elkerüljék a törökkel való kényelmetlen szembekerülést. Rákóczi feltehetően nem lehetett valami elégedett ezzel a döntéssel, hiszem már vagy egy évtizede viselte a fejedelmi címet. Sürgősen tett is róla, hogy „helyreálljon a rend”. Ha nem megy szépszerével, megy erőszakkal alapon, fegyveresen szerezte vissza a trónt. Erre a törökök is léptek egyet. Az „engedetlen” erdélyi fejedelmet meg kell büntetni! Emiatt zúdult ez év nyarán az országra az Oszmán Birodalom és vazallusai – a Krími Kánság, Havasalföld és Moldva – hadserege.
“A hányszor a török császár rosszat álmodt,
Vagy mikor ballábbal hagyta el az almot,
Ha megharaguvék nagy fejedelmekre,
Ereszté a tatárt csak a székelyekre.
Mikor ezerhatszázötvennyolczat irtak,
Szép Erdélyországban hej de sokat sirtak!
Százezerre ment, ki rabszijra lett fűzve,
S lófarkhoz kötötten Krimiáig űzve.
A szinét, virágát hajták a nemzetnek,
Dologra, a melyben korbácscsal fizetnek; –
Ekébe, malomba fogva, mint a barom;
De sokat szenvedtél én édes magyarom!” – Jókai Mór – Puskás Kalári
1658 nyarán nehéz idők jártak a gyergyói székelységre. A Lázár István vezette csapatok Gyulafehérvárnál harcoltak Ali pasa serege ellen. Kihasználva a katonaság távollétét, háromezer főnyi tatárokból, moldvaiakból álló had támadta meg a gyergyóiakat.
Szeptember elejére a támadók elfoglalták és kirabolták Maróshévizet, Ditrót. Következett Szárhegy…
Ahol nem várt és fineszes ellenállásba ütköztek.
A székelyek Gábor diák vezetésével vették fel ellenük a harcot. Gábor diák – a legendák szerint – nem volt katonaviselt ember, mint írástudó, tanítóként működött. De annyit konyított a hadviseléshez – és szorult belé annyi székely furfang -, hogy belássa, asszonyokkal, öregekkel, hadat nem járt ifjakkal nem veheti fel a nyílt harcot a tízszeres túlerőben lévő ellenséggel.
Ditró és Szárhegy között akkoriban még mocsaras volt a terület. Erre alapozták a védelmet, a lovas tatárok nem használhatták ki a gyorsaságból fakadó előnyüket. A mintegy háromszáz, kaszával, kapával felfegyverzett falusi itt készült megvívni az ütközetet. Előhordták csupraikat, fazekaikat. A csuprokat beásták a vizenyős talajba, a fazekakat meg egy domb tetején, botok végére tűzték. Egész jó munkát végeztek, messziről a fazekak úgy festettek, mintha felvonuló katonaság sisakjai volnának.
A tatárok be is dőltek a cselnek. Mivel nem jól kiképzett, reguláris had volt az övék, csak amolyan szedett-vedett, inkább rablóbandára emlékeztető sereg, nem akartak veszélyt, komoly csatát vállalni. Az ő profiljukba inkább a szabadrablás, harácsolás tartozott… Meg is futottak a dombon át közeledő „ellenség” elől. (Csak zárójelben: más források szerint meg két csinos, nagyszerűen lovagló fiatalasszony – Puskás Klára és Mezei Erzsébet – csalta őket maga után.)
És itt jött a képbe a vizenyős talaj, meg beleásott csuprok. A nem épp higgadt megfontoltsággal visszavonuló – avagy az asszonyokat üldöző – tatárok lovai nehezen mozogtak a felázott talajon, lábuk beleszorult az elásott csuprokba. Sorra buktak fel a lovak és potyogtak a földre a tatárok.
Ekkor csaptak le rájuk az addig lesben álló székelyek, olyan vitézül forgatva szedett-vedett fegyvereiket, hogy 1750 támadó maradt holtan a csatatéren. Az otthonukat védő szántóvetők körül mindössze tizenöten estek el.
Ebben a csatában legendássá Puskás Klára, olyannyira, hogy történetét még Jókai Mór is megörökítette -, aki miután a csatában hét ellenséggel is végzett, mint aki jólvégezte dolgát, hazament és megszülte kisfiát… Ugyanis várandós volt. A gyermeket a harc emlékére Győzőnek keresztelték…
Az elesett tatárok nagy részét mésszel leöntve eltemették. Az így keletkezett domb eleinte „Csukujok halma” nevet viselte, később nyerte el mai nevét: Tatárdomb. A többi holttest meg arra sorsra jutott, mint hajdani csaták megannyi temetetlen holtja, hollók, vadállatok falták fel őket.
A gyergyószentmiklósi pap, Ferenczi György így emlékezett meg az eseményekről:
„ Az moldvai olahok kijövének az gyergyai havasba és mind fejőt és medü juhokat elvünek 4 Augusti. Csíkból is sokat. Item Augustusban kijő sok török és tatár havasalföldiröl és egész Erdélyt égetik, rabolják, az leányoknak, asszonynépeknek tiznek is többnek is hajokat összekötik és kezeket hátra s úgy hajtják őket, mint az barmot; vittek ezért el Erdélyből rabot kilencven öt ezeret. Ugyan augustusban Toplicát* elégették Gyergyóban az moldvai oláhok. Item die 6 kijövének az oláhok Moldvából Gyergyóba többen három ezernél egy kapitánalja kozák is Ditrót meggyujták és az gyergyaiak eleikbe állának kevesen, talám harmadfél százan Szárhegyen alól Gábor deák elöttök járó és az Jézus kiáltásban eljöve az angyal és úgy megrettenté az moldvai nagy hadat, hogy az oláhokban tizennyolcadfél száz maradott ide, de az gyergyaiakban csak 15 esett el, és zászlót is 24 nyertek el az moldvaiaktól. Szárhegyen alól egy halomba többet raktak ötödfél száznál, a többit az farkasok s hollók ötték meg, ezek is 1658 esztendőben lőnek septemberben.”
A csata emlékére 1908-ban, a kétszázötvenedik évfordulóján emlékoszlopot emeltek, rajta tábla hirdette:
„1658. szeptember 6-án Moldva felől berontó 3000 tatárt 300 székely Gábor diák vezetésével e helyen győzte le és temette nagy részét a halom alá. Hirdesse az emlék, hol a szülőföld lángoló szeretete tízszeres ellenség fölött is diadalt arat.”
Az emléktábla története majdnem olyan érdekes, mint a csatáé, amiről megemlékezik. 1919-ben a bevonuló románoknak – érthető okokból – nem tetszett a szövege. „Ne hirdessék itt a hazaszeretet!” felkiáltással le is verték helyéről. Később egy kisebb tábla hirdette a diadalt, ez még 1945-ben is megvolt. 1990-ben azonban nagyon szúrhatta valaki szemét, hát ismét eltüntették. Ezután került helyére, az eredeti méretével megegyező, azonos szövegű jelenlegi tábla. Reméljük, ott is marad még egy darabig…
hungary first
Hunhír.info
