A korábbi évekhez képest kibővített programmal tartották meg Szejkefürdőn és Székelyudvarhelyen az Orbán Balázs Emlékünnepet. Az esemény részeként nemcsak a legnagyobb székely fotográfusi munkásságának emléket állító tárlattal várták a részvevőket, hanem a Székelyföld krónikásának tiszteletére létrehozandó emlékház alapkövét is elhelyezték.
Vasárnap délelőtt Orbán Balázs szejkefürdői sírjánál gyülekeztek az emlékünnepség részvevői: a sírhely megkoszorúzását követően Bálint Domokos, a lengyelfalvi Orbán Balázs Alapítvány elnöke osztotta meg ünnepi gondolatait a jelenlévőkkel. Civil kezdeményezésre, illetve Székelyudvarhely városvezetésének közbenjárására elhelyezték az Orbán Balázs Emlékház alapkövét: a majdani kis múzeum a legnagyobb székely életművét lesz hivatott ismertetni az oda betérő helybélieknek és turistáknak egyaránt. Fazakas Szabolcs ötletgazda, a Székelyföldi Legendárium-projekt vezetője az esemény apropóján megragadta az alkalmat, hogy kifejtse: minden segítséget szívesen látnak, amely az emlékház kivitelézést célozza.
Szükséges Orbán Balázsról beszélni, mert ma már csak meseszámba megy az a régebben történt valóság , hogy az egyszerű székely ember, elhaladva a szejkefürdői sírboltnál, levette a kalapját – idézte Szentmártoni Kálmán, a székelykeresztúri unitárius gimnázium tanárának 1929-ben, a legnagyobb székely születésének századik évfordulóján mondott szavait Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere. A városvezető a Városháza téren található Orbán Balázs-szobornál arról beszélt, hogy egy újabb évszázad elteltével még inkább aktuálissá válik ez a felvetés.
Jut-e eszünkbe Orbán Balázs, amikor áthaladunk a Szejkén? Ha nem is emeljük meg kalapunkat, jut-e eszünkbe, hogy minden körülmények között a székely népet szolgálta. Akkor is, amikor a nép, nem ismerve fel nagyságát, nem juttatta be a Magyar Országgyűlésbe, de ő továbbra is értünk munkálkodott. Sőt, tette ezt akkor is, amikor végrendeletében anyagi javait is a székely népre hagyta, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületen és a székelykeresztúri gimnázium fenntartására létrehozott alapítványon keresztül. És mi mit teszünk érte? Az ő emlékének ápolásáért? Vajon az a nép, amely neki mindene volt, megteszi- e a kötelességét? – sorolta az elöljáró. Hozzátette: üdvözli a szejkei emlékház létrehozásának ötletét, amely abban erősít meg mindenkit, hogy van törekvés arra, hogy többet akarjunk tenni Orbán Balázs emlékének éltetéséért, s ezáltal magunkban is erősíteni akarjuk székely identitástudatunkat.
A székelyudvarhelyi városháza épületének belső udvarán berendezett kiállítás a fotográfus Orbán Balázsnak állít emléket, aki – mint a fényképezés hőskorszakának egyik úttörője – műhelynyi felszerelését a hátán cipelve, gyalogszerrel járta be Udvarhelyszék, Csíkszék és Háromszék hegyeit, völgyeit , településeit. Mint a tárlat apropóján Gálfi Árpád megjegyezte: a néprajzi és kultúrtörténi szempontból is megkerülhetetlen munkássága – kiadott és még meg nem jelent fotói egyaránt – igényes albumba kívánkoznak.
Hunhír.info – Székelyhon.ro
Hunhír.info