Egy magyarországi befektető vette meg a Szatmárnémetiben lévő Dacia, vagy korábbi nevén Pannónia szállót – írja a Transindex. A partiumi város ikonikus szecessziós épülete évek óta üresen áll, mióta a korábbi tulajdonos börtönbe került.
Miután évekig „ parlagon hevert” amiatt, mert előző tulajdonosa börtönbe került, a szatmárnémeti Pannónia (ma Dacia) szállót egy magyarországi befektető vette meg. Korábbi sajtóhírek szerint ez egy Orbán Viktor-közeli üzletember, Leisztinger Tamás lett volna, de ezt a hírt később cáfolták … A város központjában álló, a szimbólumnak számító épületet a román állam – bár többször is felajánlották neki – nem vásárolta meg.
A digi24 a helyszínen riportot is készítettek néhány helybéli lakossal, akik láthatólag meg vannak elégedve, hogy a szálloda új tulajdonos kezébe került és azt remélik, hogy nemsokára régi pompájában díszeleghet az épület. A megyei hatóságok szerint az adásvételi szerződésbe benne foglaltatik, hogy a felek még 6 hónapig meggondolhatják magukat, és visszaléphetnek az üzlettől. Ha minden a terv szerint halad, még idén elkezdődhet a Pannónia szálló felújítása.
A digi24 megkérdezett egy helyi román történészt is, aki azon sajnálkozott, hogy az épület nem maradt a román államé, mert szerinte az egyesülés után szerves része volt a romániai történelemnek.
[transindex.ro nyomán]
Hunhír.info