A csendőrök hazudtak a jegyzőkönyvben, amelyben azt állították, hogy a szervezők kérésére nem távoztunk a rendezvényről. Ezt Czirmay Zoltán szervezőként, tanúként el is mondta a tárgyaláson – számolt be Fancsali Ernő, a Néppárt kolozsvári szervezetének elnöke Facebook oldalán.
Négyből, három pert megnyertek a csendőrséggel szemben, s hogy eddig kettőnél nem fellebbeztek, azt bizonyítja, hogy gyenge lábakon állt a hatóság érvelése.
Csütörtökön lesz Vincze Zoltán tárgyalása, amit attól érdekes, hogy egyedül az ő jegyzőkönyvében szerepel az Erdély-zászló, hiszen ő aláírta a jegyzőkönyvet, így meg nem tudták meghamisítani.
Mint ismeretes, március 15-én négy személyt büntetett meg a csendőrség, amiért azok Erdély-zászlóval kezükben vonultak fel az ünnepi eseményen. A kiállított jegyzőkönyvek megsemmisítését bíróságon kezdeményezte az Erdélyi Magyar Néppárt által megbízott ügyvéd.
Hunhír.info