Románia két magyar többségű megyéjébe, Hargita és Kovászna megyébe látogat július 18-án Klaus Iohannis román államfő, közölte az MTI. Iohannis személyében hosszú idő óta először látogat román államfő ebbe a két megyébe, célja pedig az, hogy tájékozódjék a helyi problémákról, és felmérje a régió fejlesztési lehetőségeit.
Az államfő szóvivője szerint az elnök a látogatásával jelezni szeretné, hogy bátorítja a hagyományápolást, fontosnak tartja a felekezeti szabadságra vonatkozó alkotmányos jogokat, valamint a helyhatóságok és egyházak közötti kulturális, szociális és oktatási partnerséget.
Az elnök egyebek mellett részt vesz a csíkszeredai megyeházána térség háromszáz választott önkormányzati képviselőjének és közigazgatási tisztségviselőjének jelenlétében tartandó tanácskozáson. Iohannis felkeresi a csíksomlyói ferences kegytemplomot, a csíkszentkirályi ásványvíz-palackozó üzemet, a csíkszeredai Szent István Otthont, ahol kézművesekkel, őstermelőkkel és helyi idegenforgalmi vállalkozókkal is találkozik, jelezvén, hogy romániai brandként is fontosnak tartja a falusi turizmust és biogazdálkodást.
Az államfő Sepsiszentgyörgyön fejezi be székelyföldi látogatását, ahol kis- és középvállalkozások, klaszterek és inkubátorházak képviselőivel találkozik.
Hunhír.info