Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának a csíksomlyói látogatás tárgyában Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek. Az esetleges pápai vizittől az ortodox–katolikus kapcsolatok javulását, a restitúciós ügyek megoldásának előmozdítását remélik. A meghívók remélik, jövő év elejére kiderül, ellátogat-e Csíksomlyóra Ferenc pápa.
Elküldte a hivatalos meghívót Ferenc pápának Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, amelyben Csíksomlyóra invitálta a római katolikus egyház fejét – közölte Potyó Ferenc általános helynök, pápai prelátus. Elmondta, mivel a nunciatúrán keresztül történő protokolláris jellegű ügyintézésről van szó, a meghívóra nem várnak választ, ahogy a püspöki kar meghívójára sem kaptak. Reményeik szerint jövő év elején kiderül, hogy a Szentatya eleget tesz-e a felkérésnek, de Potyó Ferenc úgy vélte, erre semmiképp nem a politikai évfordulón, Erdély Romániával való egyesülésének centenáriumán kerülne sor.
Hangsúlyozta: a pápai vizit mindig lelkipásztori látogatásnak számít. Azért jön, hogy megerősítse a híveket, akik azon a területen élnek, és hogy a megbékélést szolgálja – mutatott rá az általános helynök. Potyó Ferenc emlékeztetett a főegyházmegye egy hónappal ezelőtti állásfoglalására, amelyben az egyházi javak restitúciójának és az egyházi oktatásnak az akadályoztatására utalva leszögezték: akkor válik lehetővé a pápa látogatása, ha Bukarest biztosítja, hogy a hívek gyakorolhassák alkotmányos kisebbségi és felekezeti jogaikat. Elmondta: a pápai nuncius – aki tájékoztatva volt állásfoglalásukról – azt mondta, ha így néznék, a pápa soha egyetlen helyre sem mehetne, mindig lehetne kifogást találni.
A pápalátogatással nem a jelenlegi akadályok, törvénytelenségek legalizálása történik, hanem az azokra való megoldás keresése, elősegítése, a légkörnek a javítása várható – jelentette ki az általános helynök. Úgy vélte, Ferenc pápa látogatásának mindenképp jótékony hatása lesz, ahogy 1999-ben II. János Pál bukaresti vizitjének, noha feltétel volt, hogy máshova nem mehet.
„Mégis nagyon fontos volt ez a találkozó. Volt egyfajta ortodox–katolikus közeledés, lényegesen javult a pápa és a katolikus egyház megítélése a többségi ortodox közösség körében” – mondta a pápai prelátus.
Székelyhon
Hunhír.info