Nem mondtak le a kanadai társaságok a dél-erdélyi színesfémlelőhelyek kiaknázásáról a verespataki bányaprojekt engedélyezési folyamatának felfüggesztése ellenére sem – írja a kolozsvári Krónika.
Megfigyelők szerint a tengerentúli aranyásók még nagyobb lendülettel vágnak neki romániai bányatervük végrehajtásának azok után, hogy létrejött a nagyvállalatok kártérítési igényét megkönnyítő szabadkereskedelmi megállapodás (CETA) Kanada és az Európai Unió között.
A térségben jelenleg a legnagyobb bányászati tevékenységet az Eldorado Gold társaság folytatja. A cég nemrég bejelentette, hogy idén húszmillió dollárt fordít az Erdélyi-érchegységben fekvő Felsőcsertésre tervezett színesfémbányájának kiépítésére, a 45 millió tonna érc és 80 tonna arany kinyeréséhez szükséges engedélyek beszerzésére. Becslések szerint az arany- és ezüstlelőhely értéke meghaladja a hárommilliárd dollárt. Az Eldorado Gold már két évvel ezelőtt nekilátott volna a kitermelésnek, ám zöldszervezetek keresete nyomán a hazai bíróság felfüggesztette az építkezési és környezetvédelmi engedélyének érvényességét.
Hunhír.info