Fel kell lépni a verseny önkényes korlátozása ellen, erősíteni kell a rövid ellátási láncokat és a helyi gazdaság támogatását – mondta el Borboly Csaba, a Hargita Megye Tanácsának elnöke az M1 reggeli műsorában. Borboly szerint a Csíki Sör ügye egy jó példa arra, hogy ki merjenek állni a székelyföldi termékek mellett.
Elmondása szerint oda kell figyelni arra, ha a nagyvállalatok nem adnak esélyt a kicsiknek , akkor az a gazdaság kárára mehet. Európának kötelessége odafigyelni a saját kicsi és közepes vállalkozásaira. Nagyobb hangsúlyt kell fektetni a hazai termékekre – emelte ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség politikusa.
Beszélt a megyei tanács döntéséről, melynek értelmében a feleket a békés megoldásra kérték fel. Értesülései szerint már folynak a tárgyalások, bízik abban, hogy meg tudnak állapodni a felek.
Megköszönte a magyar kormánynak, hogy felvállalták az ügyet. Számára ez egyfajta megerősítő szereppel bír, ugyanis a gazdasági erőt akkor tudják megmutatni, akkor tudnak a vállalkozók is lépni, hogyha valamilyen szintű biztonságot tudnak be a hátuk mögött.
Borboly Csaba szerint a Csíki Sör ügye egy jó példa arra, hogy ki merjenek állni a székelyföldi termékek mellett.
Hunhír.info