Erdélyben, a szerző, Tamási Áron szülőföldjén turnézik Vitéz lélek című produkciójával a budapesti Nemzeti Színház. Tamási Áron egy novellája átdolgozásaként írta példázatát 1940-ben, abban az évben, amikor a Trianonban elszakított Észak-Erdély és Partium visszakerült az anyaországhoz.
Hétfőn a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, kedden Farkaslakán, a Tamási Áron Művelődési Házban, szerdán Székelyudvarhelyen, a Tomcsa Sándor Színházban, csütörtökön pedig Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában látható az előadás, amely 2013 őszén Vidnyánszky Attila első rendezése volt a Nemzeti Színház igazgatójaként. Marosvásárhelyen és Tamási Áron szülőfalujában, Farkaslakán a rendező is ott lesz, hogy köszöntse a nézőket – olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, a turnéra vasárnap indult útnak az előadás 14 szereplője és a 31 fős műszaki személyzet, hogy bemutassák Tamási Áron példázatát összesen több mint kétezer néző előtt, teltházas előadásokon.
A Vitéz lélek című produkciót eddig 64 alkalommal játszotta a társulat, számos alkalommal vidéki meghívásoknak eleget téve.
Tamási Áron egy novellája átdolgozásaként írta példázatát 1940-ben, abban az évben, amikor a Trianonban elszakított Észak-Erdély és Partium visszakerült az anyaországhoz. Nem sokkal később a budapesti és a kolozsvári Nemzeti Színház is műsorra tűzte az újrakezdésről szóló művet, melyben az emberi tisztesség és hit ereje, a házépítés gesztusa, és a darab boldog befejezése is reménykeltő volt abban a történelmi helyzetben. A mű középpontjában önmagunk és az egész magyarság lelki újjászületése áll.
Hunhír.info