Adománygyűjtést kezdeményez a Veszprém Megyei Önkormányzat a tesvérmegyéjében, a kovásznai Kommandó településen működő általános iskola javára, amely január elején égett le – közölte a Veszprém megyei helyhatóság elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
Polgárdy Imre elmondta, hogy a január 9-én keletkezett tűz következtében a székelyföldi, Kovászna megyei Kommandó településen működő Horn Dávid Általános Iskola faépületének mintegy 25 százaléka megsemmisült. Az iskolában, amelybe mintegy száz diák jár, a tüzet feltehetően a kémény meghibásodása okozta.
A Veszprém Megyei Önkormányzat gyűjtést kezdeményez az iskola javára és a február 18-án megrendezendő megyebál bevételét felajánlja erre a célra – közölte.
Hozzátette: számítanak arra, hogy a Kovászna megyei településekkel testvérvárosi kapcsolatban álló városok is csatlakoznak az adománygyűjtéshez, az e célra szánt összeget egy külön számlán gyűjtik majd, a számlaszám azonban csak néhány nap múlva lesz olvasható a Veszprém Megyei Önkormányzat honlapján.
Áldozó Tamás, a közgyűlés Fidesz-KDNP-képviselőcsoportjának vezetője felidézte, hogy Veszprém és Kovászna megye testvérkapcsolata a 90-es évekre nyúlik vissza. Testvérvárosi kapcsolatban áll hosszú ideje Veszprém és a Kovászna megyei Sepsiszentgyörgy, Tapolca és Zabola, valamint Pápa és Kovászna város is.
Közölte: a tűz oltásában több mint háromszáz helyi lakos segített, akiktől egy-egy lejt kértek a helyreállításhoz. A nemzetpolitikai államtitkárság ötmillió forint segítséget ajánlott fel.
Az új iskola tervei már készen vannak, folyik a munkálatok ütemezése, az iskola elkészültét szeptemberre tervezik – fűzte hozzá.
Áldozó Tamás beszélt arról is, hogy a tűzeset felhívja a figyelmet Kommandó számos problémájára. A mintegy ezer lelket számláló településen a rendszerváltás időszakában megszűntek a munkahelyek, a helyiek többsége munkanélküli. Az általános iskola a nehézségek ellenére megmaradt. Mivel az utak szinte járhatatlanok, a lakosok többsége helyhez kötötten él – mondta.
Hunhír.info