Feladta magát a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságon idősebb és ifjabb Pui Béla pénteken. A két férfi önként jelentkezett, miután szabadlábra helyezésüket követően nem jelentek meg a hatóságoknál. Országosan körözték őket.
Idősebb és ifjabb Pui Béla november végén leszorított az útról és késsel fenyegetett meg egy székelyudvarhelyi vállalkozót. A két gyanúsítottat huszonnégy órára őrizetbe vették, az azt követő napon azonban a székelyudvarhelyi bíróság elutasította az előzetes letartóztatásba vétel elrendelésének kérelmét, így szabadlábon védekezhettek. Az alapfokú döntés szerint hatósági felügyeletet sem rendeltek el. Az ügyészség megfellebbezte a döntést, előzetes letartóztatást kértek a fenyegetőzőkre, amit a Hargita Megyei Törvényszék el is fogadott. A férfiaknak kellett volna jelentkezniük a rendőrségen, ám ezt nem tették meg, ezért országos körözést adtak ki ellenük.
Többen jelezték a közösségi portálokon, hogy Magyarországon tartózkodtak, míg keresték őket. Gheorghe Filip, a megyei rendőrség szóvivője elmondta, az idősebb és ifjabb Pui Béla pénteken önként jelentkezett a megyei főkapitányság csíkszeredai székhelyén, és feladták magukat. A szóvivő szerint a két férfi jelenleg előzetes letartóztatásban van. Az ügyben folytatják a nyomozást.
[Székelyhon]
Hunhír.info