Az alapszerződés egyébként arra jó volt, hogy a magyar fél ismét leszögezze, hogy nincs és nem is lesz területi követelése a keleti szomszédjával szemben, de arra nem, hogy bármit hozzon a konyhára a magyar közösségnek. E dokumentum szimbólumerejű dokumentuma a Károlyi Mihály-féle, Kádárék alatt felújított, majd az MSZP-SZDSZ kormányok által továbbvitt önfeladó, a magyar érdekeknek fittyet hányó, lényegében minden túlzás nélkül nemzetárulónak nevezhető külpolitikának.
Az egyik helyszínen Horn Gyula és Nicolae Vacaroiu magyar illetve román miniszterelnök aláírta a román-magyar alapszerződést, a másik helyszínen a gyárvárosi milleniumi templomban tiltakozó gyűlést tartottak a nemzeti erők, melyen felszólaltak a magyar politikai és civil szervezetek valamint az egyházak képviselői Tőkés Lászlótól Tempfli Józsefen, Patrubány Miklóson keresztül Toró T. Tiborig.
Az alapszerződés mind az időpont, mind a helyszín, mind pedig a tartalom tekintetében a magyar nemzet arculcsapása volt. Olyannyira, hogy még ismert, önmagukat balra soroló tollforgatók is tiltakoztak ellene. Révész Sándor, a nemzetellenes oldal egyik legvehemensebb, a nemzeti értékeket és erőket ismételten kíméletlenül támadó publicistája „pusztító cinizmusnak” nevezte a dokumentum aláírását, s egyfajta posztkommunista összeborulásként írta azt le.
Nem véletlenül.
Nem a magyar érdekek érvényesítése volt a lényeg az akkori magyarországi vezetésnek, hanem az, hogy támogatást nyújtsanak a választások előtt a román kommunista utódpártnak. Minden józan megfontolás azt diktálta volna, hogy a választások után hatalomra kerülő új kormánnyal egyezkedjenek, de nem, Horn Gyuláéknak a román testvérpárt elektorális szempontjai fontosabbak voltak annál, hogy a távlati magyar érdekeknek inkább megfelelő alapszerződést hozzanak tető alá.
A helyszínválasztással nyilvánvalóan provokáltak. Alig hét évvel korábban indult ki innen a rendszert megdöntő, Tőkés László nevéhez fűződő népfelkelés, épp a Horn és Iliescu féle kommunisták ellen. Legfeljebb annyi a különbség az 1988-ban Aradon tárgyaló Grósz és Ceausescu, illetve Horn és Iliescu között, hogy az előbbiek mereven ragaszkodtak az ideológiai dogmákhoz, míg utóbbiak megértették az idők szavát és miután Moszkva önként lemondott a kelet és közép-európai országok további irányításáról, Washington – Strassbourg – Brüsszel vonalon találták meg új főnökeiket az új világ nyílt színi vezetőiben. A különbség annyi, hogy Ion Iliescu számára a román érdek mindenkoron többet számított, főleg román – magyar viszonylatban, mint Hornnak a magyar.
Az alapszerződés megkötése ellen tiltakozott minden kárpát medencei magyar szervezet, az Erdélyi Napló „Pactum ante portas” című összeállításában minden közösségi vezető egyhangúan a dokumentum aláírása ellen foglalt állást. Ezt is egyfajta nemzeti konszenzus: minden párt egyetért, leszámítva a két nemzetellenes, magát baloldalinak mondó szerveződést az SZDSZ-t és az MSZP-t. Láttunk azóta még ilyet a 2004-es állampolgárság-ügyi népszavazás alkalmával és látunk most is az október 2-i népszavazás tárgyában.
Az alapszerződés egyébként arra jó volt, hogy a magyar fél ismét leszögezze, hogy nincs és nem is lesz területi követelése a keleti szomszédjával szemben, de arra nem, hogy bármit hozzon a konyhára a magyar közösségnek. E dokumentum szimbólumerejű dokumentuma a Károlyi Mihály-féle, Kádárék alatt felújított, majd az MSZP-SZDSZ kormányok által továbbvitt önfeladó, a magyar érdekeknek fittyet hányó, lényegében minden túlzás nélkül nemzetárulónak nevezhető külpolitikának.
Borbély Zsolt Attila
Hunhír.info
