A székelyföldi Szovátán hétfőn felszentelték az iskolanővérek Marianum háznak nevezett lelkiségi és kulturális központját. A központ több mint kétszáz Nyárád-menti és szovátai gyermek rendszeres zenei oktatását és nevelését teszi lehetővé. A magyar állami támogatással felépített épületet Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte fel.
Böjte Csaba ferences szerzetes szerint a Marianum ház arra példa, hogy énekből és imából is házat lehet építeni. “Ne nyafogjunk, ne panaszkodjunk, ne hisztizzünk, hanem álljunk neki felépíteni Erdélyországot, a Kárpát-medencét” – biztatott a Szent Ferenc Alapítvány elnöke.
Lobmayer M. Judit, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöknője arra emlékeztetett, hogy a rend épp 105 éve nyitotta meg a kolozsvári Marianumot, amelyben leánygimnázium és tanítóképző is működött az 1948-as államosításáig. A szovátai Marianum ház az egykori kolozsvári Marianum szellemiségét viszi tovább.
Szovátán hétfőn délután avatták fel a Szent Ferenc Alapítvány Szent József Gyermekotthonának a sportpályáját is, melynek létrehozásához szintén a magyar kormány nyújtott támogatást.
mti
Hunhír.info