Hans Hedrich politológus, civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke volt az, aki egyszemélyes háborúba kezdett a romániai illegális erdőirtók ellen. Most a román-székely-magyar viszonyról írt olyan elemzést, hogy az interneten mindenki azt kérdi: a magyar pártok miért nem tudták ugyanezt elmondani?

Erdélyben, illetve Székelyföldön, akárcsak a világ bármely másik pontján a helyi, őshonos lakosságnak – amilyen a magyar – már létezéséből fakadóan is joga van (belső/külső) önrendelkezéshez – kezdi a Főtér.ro portálon megjelent írását a magyarul tökételesen beszélő szász szerző.

A magyarok mint betolakodók

(…) A nemzeti-kommunista diktatúra idején szisztematikus módon kialakítottak egy eltorzított képet a magyarokról, amely szerint ez egy idegen és ellenséges népesség, amely nemrég telepedett le a „román földön”, túlzott és jogtalan követelései vannak, valamint rejtett célokat követ, és örökké ellenséges a román etnikumúakkal szemben. (…) Amikor ténylegesen élni akarnak a nekik járó jogokkal, a magyarok egy sor negatív következménnyel és (törvényes alap nélküli) ellenségességgel szembesülnek a román hatóságok (kormánymegbízottak, rendőrök-milicisták, egyes polgármesteri hivatali felügyelők és kihelyezett szolgálati alkalmazottak) részéről. Ezekhez a hivatalos lépésekhez gyakran, szinte automatikusan, e nemzeti csoporttal szemben sértő, inkrimináló és fenyegető diskurzusok is társulnak. Utalok itt egyes etatista-tekintélyelvű irányvonalat követő nacionalista-jakobinus bloggerek uszító és kegyetlenül manipulatív írásaira, mint amilyen Dan Tănasă (Székelyföldre költöztetett telepesek utóda, akit felháborít, hogy a korábbi/mostani környezetében őshonos magyar lakosság létezik) (…)

Mitől radikalizálódunk?

Mivel (…) az RMDSZ-esek/MPP-sek nem vesznek részt effektív módon a román hatóságok ellenséges gesztusainak feltartóztatásában/megakadályozásában (2015 bírói és/vagy kormánymegbízotti döntések egész hullámát hozta, amelyek egyértelműen a magyarok legitim jogai ellen irányultak), Székelyföldön – elkerülhetetlen módon – eljutottak az ebben a térségben élő közösségek egyes tagjainak diskurzus és jövőbeni „tervei” szintjén megnyilvánuló radikalizálódásához.

A székelyföldi magyarok egy részének radikalizálódása (már amennyi tapasztalható, mert a székely városok épületeinek falán eddig egyetlen politikai tartalmú graffitit sem láttam (!), még kevésbé radikális/nacionalista/szeparatista feliratokat) bizonyos román struktúrák kívánsága/célja, amelyek ennek érdekében cselekednek (vagy maradnak passzívak).

A székelyföldi rendőrök, katonák, SRI-sek, csendőrök, ISU-sok, tűzoltók stb. szinte kivétel nélkül román etnikumúak, akiket az ország más részeiből telepítettek be oda egy sor kedvezménnyel és kockázati (!) pótlékkal – de a gondot nem annyira a származásuk, mint inkább az a SZEREPÜK jelenti, hogy a térségtől idegen és a székelyföldi őshonos lakossággal szemben ellenségesen viselkedő fegyveres erőt képviseljenek.

(…) Úgy vélem, hogy semmi sem indokolja erőszak alkalmazását jogok megszerzéséért, bármennyire legitimek lennének is azok. Ilyen értelemben Beke és Szőcs hibáztak. De ha elítélik őket, akkor azokat is el kellene ítélni, akik a román hatóságokon belül szorgosan, kitartóan és nagyon szakszerűen közrejátszottak a radikalizálódásukban (amely végső soron diskurzus szintű és virtuális jellegű maradt).

Székely Hírmondó

Hunhír.info