Javítási munkálatok zajlanak a csíksomlyói nyeregben a Hármashalom-oltárnál; a felújítást a magyar kormány ötmillió forinttal támogatja – számolt be az M1 aktuális hírcsatorna. ja a szabadkai. zsinagógára meg ötszáz millió. És ezt a kormányt nevezik elfogultnak a keresztényekkel szemben. Gyorsan fordítani kell, ahová magyarok milliói érkeznek évente azért nem említhető egy lapon olyan elcsatolt területen lévő létesítménnyel, amelyet pár ezer zsidó látogat meg.
A műsorában elhangzott, hogy a Makovecz Imre tervei alapján 19 évvel ezelőtt készült, a pünkösdi zarándoklat búcsús szentmiséjének helyszínéül szolgáló építmény felújítása mára elkerülhetetlenné vált.
A munkálatok során kicserélik a tető zsindelyborítását, korszerűsítik a szigetelést és a vízelvezetést. Mivel öt évvel ezelőtt villámcsapás érte az oltár keresztjét, ezért az építményre villámhárítót is szerelnek. Böjte Mihály, a csíksomlyói ferences rendház házfőnöke megjegyezte, hogy a szerződés értelmében egy héttel a búcsú előtt be kell fejeznie a kivitelezőknek a munkálatokat, és reményét fejezte ki, hogy ezt be is tudják tartani.
A kegyhely jubileumi év keretében – egyebek mellett a pünkösdi búcsún – emlékezik meg arról, hogy ötszáz éve készítették el a csíksomlyói Szűzanya-szobrot. A május 22-24. közötti csíksomlyói búcsúra ismét több százezer magyart várnak.
Hunhír.info