Az egy hét múlva – március 10-én – esedékes Székely szabadság napját Marosvásárhely helyett Sepsiszentgyörgyön és Gyergyószentmiklóson tartott tiltakozó megmozdulásokkal ünneplik.
A marosvásárhelyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean elmondta: büntetőjogi feljelentést tesznek a felbujtók ellen, ha március 10-én, a székely vértanúk kivégzésének évfordulóján tömeg gyűlik össze a vértanúk emlékművénél. A gyergyószentmiklósi kezdeményezők – a Gyergyószéki Székely Tanács elnöke, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi vezetői – Székelyföld lakóit városukba hívták tüntetni a kormány által tervezett közigazgatási átszervezés ellen, és tiltakozni a gyülekezési jog marosvásárhelyi korlátozása ellen.
Arra buzdították a marosvásárhelyieket, hogy a tömegmegmozdulás betiltása ellenére gyertyával és virággal róják le kegyeletüket a székely vértanúk emlékművénél, a tanárokat és a művelődési intézményeket arra bíztatják, hogy emlékezzenek meg a három vértanúról, míg a vállalkozókat arra kérték: engedélyezzenek rövidített munkaidőt, vagy adjanak szabadnapot alkalmazottaiknak, hogy részt tudjanak venni a rendezvényeken. „Tegyük nyilvánvalóvá, hogy nem lehet minket elhallgattatni, békésen, törvénytisztelő módon, de határozottan kimondjuk azt, hogy miképpen képzeljük el Székelyföld jövőjét!” – áll a gyergyószentmiklósi felhívásban.
A Sepsiszéki Székely Tanács keddi közleményében azt tudatta, hogy a sepsiszentgyörgyi Turul-szobornál tart tiltakozó megmozdulást. A mozgósításhoz a politikai pártok, az érdekvédelmi szervezetek és a történelmi magyar egyházak segítségét kérte.
Mindkét rendezvény szervezői felkérték azokat a székelyföldi önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el az SZNT által kezdeményezett autonómiapárti határozatot, hogy ezt március 10-én, rendkívüli tanácsülésen tegyék meg.
Az SZNT lemondott az idei marosvásárhelyi tiltakozó megmozdulás megszervezéséről, miután Dorin Florea, a város polgármestere nem engedélyezte a demonstrációt.A megmozdulásokon a kormánynak címzett petíciót kívánnak elfogadtatni a tömeggel. A tervezett dokumentum – amint a sepsiszentgyörgyi közleményből kiderül – az alapvető emberi jogok lábbal tiprása, és a székelység számára hátrányos közigazgatási átalakítási tervek ellen emeli fel szavát.
A Székely szabadság napja elnevezésű rendezvényen az SZNT az 1852-ben felgöngyölített Habsburg-ellenes székely szervezkedés 1854. március 10-én kivégzett három vezetője – Török János, Gálfi Mihály és Horváth Károly – marosvásárhelyi emlékoszlopánál szervez 2004 óta megemlékezést. A 2013-as és 2014-es rendezvény felvonulással és a romániai régiók kialakítására vonatkozó romániai kormányzati elképzelések elleni tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által szintén betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt.
A marosvásárhelyi rendőrség vezetője, Valentin Bretfelean elmondta: büntetőjogi feljelentést tesznek a felbujtók ellen, ha március 10-én, a székely vértanúk kivégzésének évfordulóján tömeg gyűlik össze a vértanúk emlékművénél.
Magyar Hírlap – Hunhír.info
Hunhír.info