Az összetűzésre csütörtökön este a falu központjában található vegyesboltban került sor. Az üzlet tulajdonosa, Tóth Bakk Katalin megkeresésünkre elmondta: röviddel zárás előtt az üzlethelyiségben ő és két falubeli vásárló tartózkodott, amikor két ittas cigány fiatal sört követelve kezdte ütni az ablakot. Később már megjelent a felfegyverkezett, agresszív cigány horda is.
Az egyik vásárló nyugalomra intette a randalírozókat és ez adott okot a szóváltásra, majd a fiatal férfiak rátámadtak a bentlevőkre, akik próbálták kiszorítani őket a boltból. A támadó romák egyike akkor bicskát rántott és megvágta az egyik férfi kezét, míg a másik vásárló a rendőrséget riasztotta. Kevéssel azután ért oda a kézdiszentléleki őrs két rendőre, akik rövid járőrözés után visszatértek a községközpontba.
Ekkor nyolc-tíz roma férfi és asszony rontott be a boltba, néhányuk nyitott bicskával a kezében és megtámadták az üzlethelyiségben tartózkodókat: miközben azok próbálták kitoloncolni a bicskával hadonászókat, egyik férfit a halántékán, másikat a homlokán vágták meg.
A bolt tulajdonosának sikerült tárcsáznia a 112-es sürgősségi hívószámot és a csendőrség segítségét kérte. Ezt követően újból megjelent a kézdiszentléleki járőrkocsi, a két rendőr ezúttal már próbálta azonosítani a tetteseket, kikérdezték a sérülteket is, és azt mondták az üzlet tulajdonosának, hogy nem tudnak mit kezdeni a támadókkal, mert azok ittasak.
Tóth Bakk Katalin híradónknak elmondta: a randalírozó cigányok az üzlet szomszédságában laknak, a nyáron költöztek Kézdiszentlélekről Kiskászonba. Eddig nem volt bajuk velük, bár azt beszélik, hogy amikor ittasak, akkor agresszívvé válnak.
profiradio
Hunhír.info