Szabadlábon védekezhet Mezei János gyergyószentmiklósi polgármester a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Monturist-ügyben indított bűnvádi eljárása során. A marosvásárhelyi törvényszék kedden este 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el a Magyar Polgári Párt (MPP) elöljárója ellen, mely időszak alatt köteles jelentkezni a vádhatóságnál vagy a bíróságon, illetve a helyi rendőrsége
A megfellebezhető ítélet alapján nem hagyhatja el az országot, és a Monturist Kft. vezetőjével, Virág Zsolttal, annak testvérével, illetve a vitatott területet megvásárló Portik Csaba vállalkozóval sem kommunikálhat. Az elöljáró szerdán hivatalában fogadta a sajtó munkatársait, akiknek részletesen beszámolt a kivizsgálásról. Szemmel láthatóan nem rendítette meg súlyosan a 24 órás őrizetbe vétel, jó kedéllyel, vidáman számolt be tapasztalatairól. Ennél „keményebb” volt, mesélte, amikor hajnali hat órakor dörömböltek a „maszkosok” a lakása ajtaján, és gyermekei, felesége jelenlétében forgatták fel a házát, bizonyítékokat keresve. Leszögezte: természetesnek tartja és elvárja, hogy az igazságszolgáltatás végezze a feladatát. „Ha bűnösnek találnak, vállalom a következményeket, de addig is hagyjanak dolgozni, mert volna fontosabb tennivaló bőven a városban” – jelentette ki.
Mezei János hangsúlyozta: a vád tárgyát képező 400 négyzetméteres terület, amelynek eladása miatt a feljelentés történt, nem volt már a Monturist kezelésében, amikor eladták. Ezt már évekkel korábban kivették a cég törzstőkéjéből, még Pap József polgármester mandátuma alatt. „Nem történt lopás vagy csalás. Az én szerepem annyi volt, hogy aláírtam egy terület eladásáról szóló dokumentumot, amikor már minden illetékes szakember, a helyi képviselőtestület és a prefektúra sem talált benne kivetnivalót” – fogalmazott Mezei. Mint magyarázta, a területet, amelyen a Gyilkos-tóhoz közeli úgynevezett Zöld Ház áll, még 2006-ban vette ki az akkori képviselő-testület a cég törzstőkéjéből, és 49 évre szóló koncessziós szerződéssel bérbe adták a Portik Csaba vállalkozó tulajdonában lévő Porturist Kft.-nek. Ez a cég vásárolta meg később a saját háza alatti területet. Így amikor az adásvétel megköttetett, már évek óta nem volt a Monturist törzstőkéjének része. Virág Zsolt, a Monturist Kft. igazgatója azonban tavaly többször is kijelentette, hogy nemcsak ezzel az adásvétellel károsították meg a céget, további területeket is jogtalanul vett ki a városvezetés a törzstőkéből, 1,7 „eltulajdonított” hektárról beszélt. Mezei János erről elmondta: 1997-ben az akkori városvezetés 49 évre adta koncessziós szerződéssel bérbe a tó körüli területeket, ezek egy részét azonban az idők folyamán visszaigényeltek jogos tulajdonosaik, tehát vissza kellett szolgáltatni. Így több lépcsőben valóban 1,7 hektárral apadt a Monturist törzstőkéjéhez tartozó terület, részben a korábbi városvezetés mandátuma alatt, részben az elmúlt hat évben. Az elöljáró azonban hozzátette: minden esetben a helyi tanács, az illetékes földosztó bizottság és a prefektúra jóváhagyásával történt a visszaszolgáltatás. A zsarolási vád kapcsán elmondta: pár hete, egy szombati napon felhívta Virág Zsolt, aki egy vendéglőben lezajlott magánbeszélgetés során arra akarta rávenni: tegyen le a szándékáról, hogy visszavegye a területeket a Monturisttól. Mezei erre felszólította Virágot, hogy mondjon le a cég vezetéséről és ne akadályozza a hatóságok munkáját. „Ki kell derülnie, hogy hol a pénz, amit a Monturist a Gyilkos-tónál tevékenykedő kereskedőktől beszed. Ebből a városnak ugyanis semmilyen jövedelme nem származott, miközben a cég mind az önkormányzat, mint a pénzügyi hatóság irányába több tízezer lejes adótartozást halmozott fel” – jelentette ki Mezei, aki szerint Virág Zsolt titokban hangfelvételt készített a beszélgetésükről, és erre alapozza a zsarolás vádját. Mezei megjegyezte, 1996 óta nagyon sok „homályos dolog” történt a Monturistnál, amit eddig senki nem mert bolygatni, emiatt sokaknak nem tetszik az általa indított kivizsgálási folyamat. Az önkormányzat ugyanis tavaly tavasszal a bíróságon kérte a cég vezetőjét: mutassa be az utóbbi évek könyvelését, a szerződéseket, és más, az ügyvitellel kapcsolatos dokumentumokat. A per azóta is folyik, így az önkormányzat nem láthatta az iratokat. Mezei szerint Virágtól azt várja a városvezetés: számoljon be a cég megmaradt területeiből származó jövedelemről. A Monturist Kft. többségi tulajdonosaként Budapest V. kerülete, Belváros–Lipótváros önkormányzata is érintett a területekkel kapcsolatos vitás kérdésekben. A belvárosi önkormányzat lapunkkal közölte: tudomásuk van arról, hogy Virág Zsolt tavaly márciusban feljelentést tett a területek „eltulajdonítása” ügyében. Megjegyezték ugyanakkor, hogy visszakérik a jogtalanul eltulajdonított telkeket vagy ezek ellenértékét. Mezei János úgy véli, a baj az, hogy az V. kerület Virág Zsoltnak hitt, és nem a gyergyóiaknak, pedig – mint mondta – a tavalyi közgyűlésen az MPP- és az RMDSZ-frakció is képviseltette magát, és közösen adták elő érveiket, elképzeléseiket. A két önkormányzat akkor elviekben beszélt arról, hogy Gyergyószentmiklós visszavenné a telkeket, de érdemi döntés azóta sem született. Mezei János szerint február elsején mindenképpen elindul a folyamat, elkezdik a szükséges lépéseket, hogy a gyilkostói területeket viszszavegyék a városi közvagyonba.
Krónika
Hunhír.info