Az Új Jobboldal (Noua Dreapta) nevű hungarofób ultrasovén román szervezet felvonulása miatt idén is magyarellenes rigmusoktól volt hangos a román nemzeti ünnep alkalmával szervezett hétfői sepsiszentgyörgyi rendezvény. A nyíltan magyarellenes szervezet mintegy száz tagja “Kovászna és Hargita román föld!”, “Székelyföld nem létezik!”, “A román nyelv az egyeduralkodó!”, “Kifelé a magyarokkal az országból!” jelszavakat skandálva menetelt az ortodox katedrálistól a főtérig.
A Sepsiszentgyörgyre látogató csoport egyébként rendőri és csendőri kísérettel vonult, a rendfenntartók pedig szemmel láthatóan szimpatizáltak velük: az egyik csendőr például rájuk is szólt, hogy emeljék magasabbra a “Románia nemzetállam, egységes és oszthatatlan” feliratú molinót, mert nem látszik. A tavalyi incidensek idén nem ismétlődtek meg – mint ismeretes, az Új Jobboldal tagjait és az ellenük tüntető magyar fiatalok csoportját akkor csendőrkordonnal kellett szétválasztani –, mivel a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) ezúttal nem szervezett ellentüntetést. A HVIM vasárnap közleményben emlékeztetett, a provokátorok “minden egyes alkalommal a karhatalmi szervek védőgyűrűjében ordították az őslakos székelység szemébe, hogy takarodjanak a földjükről, hogy Székelyföld nem létezik. Egyszer sem mertek szembeszállni a harcos ifjakkal, akiket tavaly a román csendőrség próbált mindenféle jogos indok nélkül összeverni. Azok a perek még ma is folynak” – hívták fel a figyelmet a vármegyések. A Kovászna megyei prefektúra egyébként egyhetes ünnepséget szervezett Sepsiszentgyörgyön a román nemzeti ünnep alkalmából.
Hunhír.info