A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom szervezésében,a Sinkovits stadion bejáratánál gyülekezett az a közel 100 személy, akik fáklyás felvonulással emlékeztek meg az aradi vértanúkról. A felvonulás hétfő este 19 órakor kezdődött, amelynek során a résztvevők bejárták a főteret, majd a Kossuth szoborhoz vonultak.
A sort 13 vármegyés vezette, kezükben fáklyákkal. Ezzel szimbolizálták a vármegyés ifjak azt, hogy a vértanúk szívében a tűz nem aludt ki soha sem, még most is ég mindazok szívében akik szeretik és védelmezik a szabadságot és hazájukat!
Beke István kézdivásárhelyi vármegyés ismertette a megemlékezőkkel az aradi 13 utolsó óráit, majd Beder Imre református lelkész rövid beszédét követően együttesen imádkoztak, ezt követte a himnuszok eléneklése.
HVIM – Háromszék
Hunhír.info