„Ha kizárólag jogi szempontból nézzük az ügyet, a helyzet egyértelmű: nem hozhatnak fel olyan érveket, amelyekkel nem védekeztek alapfokon, és mivel alapfokon nem védekeztek semmivel – amint ez az indoklásban is meg lett említve –, nem valószínű, hogy sikerrel járnának.” – fogalmazott Szőcs Izabella jogi tanácsadó.
Mint arról már beszámoltunk, bírósági végzés kötelezi Kolozsvár önkormányzatát arra, hogy magyarul is feltüntesse a város nevét a helységnévtáblákon. A pert egy holland alapítvány kezdeményezte, Monica Trofin bíró július 11-én adott helyt a keresetnek. A bíró részletes és alapos indoklását – amelynek következtében az European Committee Human Right Hungarians Central Europe Alapítvány javára döntött az ügyben – a napokban juttatta el a fel- és az alperesnek, amelynek következtében – a tizenöt oldalas dokumentum átvételének napjától – 15 nap áll a rendelkezésre a Kolozsvári Polgármesteri Hivatalnak arra, hogy fellebbezzen.
A fejleményekről Szőcs Izabellát, az ügy önkéntes jogi tanácsadóját kérdeztük.
„Szeptember 5-én jelent meg a bírói indoklás, amely azért nagyon fontos, mert a dokumentumban felhozott érvek alapján lehet megtámadni a határozatot. Ez az alapos és nagyon objektív indoklás azért jó nekünk, mert nem hagy a polgármesteri hivatalnak támadási felületet” – összegezte Szőcs Izabella, aki szerint a szöveg helyenként „nagyon kemény”, az erdélyi magyarságra nézve pedig precedensértékű.
„Gyönyörű, úgy jogilag mint erkölcsileg tökéletesen megállja helyét” – olvashatjuk Szőcs Izabella közösségi oldalán.
A jogi tanácsadó nem lát reális esélyt arra, hogy az önkormányzat sikeresen fellebbezhetne a döntés ellen: „Ha kizárólag jogi szempontból nézzük az ügyet, a helyzet egyértelmű: nem hozhatnak fel olyan érveket, amelyekkel nem védekeztek alapfokon, és mivel alapfokon nem védekeztek semmivel – amint ez az indoklásban is meg lett említve –, nem valószínű, hogy sikerrel járnának.” Szőcs egyéb perspektívából is jellemezte a bíró által megszerkesztett dokumentumot: „Érdemben pedig – úgy gondolom – az indoklás annyira jól fel van építve, és annyira kimerítő, hogy nem igazán lehet rajta jogrést találni. De ha mégis fellebbeznek, akkor mi tovább küzdünk.”
Arra a kérdésre, hogy a magyarság szempontjából nézve precedensértékű „sikersztorin felbuzdulva” számíthatunk-e további perekre az erdélyi önkormányzatok ellen az alapítvány részéről, így felelt: „Egyelőre azokat az önkormányzatait pereljük, amelyek esetében a magyarság településben elfoglalt számaránya eléri a 20%-os küszöböt, ennek ellenére még sincsenek biztosítva a kisebbségi nyelvhasználati jogok. Ezek nagy része már megnyert ügy, csak végére kell érni a folyamatnak. Majd ezek után – Kolozsvárhoz hasonlóan – következnek azok a települések, amelyek esetében a magyarság nem éri el a helyi lakosság 20%-át sem” – fogalmazott Szőcs Izabella.
kolozsvaros.ro
Hunhír.info