A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Kelemen Hunor romániai miniszterelnök-helyettestől vár magyarázatot a román kormány kedden nyilvánosságra került, autonómiaügyben adott válaszára.
Izsák Balázs SZNT-elnök szerdán egy marosvásárhelyi sajtótájékoztatón hozta nyilvánosságra azt a nyílt levelet, amelyben állásfoglalásra kéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöki tisztségét is betöltő Kelemen Hunort a román kormány álláspontjával kapcsolatban.
A kormány tájékoztatási igazgatósága azt közölte az SZNT-vel: semmi nem írja elő számára a székelyföldi területi autonómia biztosítását.
Az SZNT elnöke a sajtótájékoztató után elmondta: a közvéleménynek tudnia kell, hogy az RMDSZ – amely az erdélyi magyar nemzeti közösséget is képviseli, de a román kormányban is részt vesz – hol áll az autonómiavitában, és mit kíván tenni az autonómia ügyében.
Amint arról a Hunhír.info is beszámolt tegnap, először válaszolt a román kormány a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) egyik petíciójára, és közölte: Romániát semmilyen nemzetközi egyezmény nem kötelezi arra, hogy etnikai alapon területi autonómiát, vagy kollektív jogokat biztosítson a nemzeti kisebbségeknek. A kormánynak a Székely szabadság napján, ez év március 10-én Marosvásárhelyen elfogadott petícióra adott válaszát kedden tette közzé az SZNT illetékese az egyik közösségi portálon.
“Romániára nem hárul semmilyen nemzetközi egyezményből származó kötelezettség, mely szerint etnikai alapú területi autonómiát kellene biztosítania, vagy bármilyen kollektív jogot a kisebbségeknek. A nemzetközi jog csupán a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek egyéni jogait szentesíti, amelyeket másokkal együtt is gyakorolni lehet” – áll a kormány közkapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatósága által kibocsátott dokumentumban.
Hunhír.info