- HUNHÍR.info - http://hunhir.info -

Körösfő díszpolgára lesz a szlovák állampolgárságától megfosztott Tamás Aladárné

A kalotaszegi Körösfő dísz­polgárává avatják vasárnap a szlovák állampolgárságától megfosztott, 102 éves Tamás Aladárnét. Az önkormányzat ellenszavazat nélkül fogadta el az erre vonatkozó határozatot, a testület két román képviselője is támogatta a kezdeményezést, mely Körösfő egyik, Magyar­országon élő díszpolgárától érkezett – közölte Antal János polgármester.

Körösfő testvértelepülési kapcsolatot ápol a felvidéki Heténnyel, ezúton is megismerhették azoknak a személyeknek a kálváriáját, akiket azért fosztottak meg a szlovák állampolgárságuktól, mert felvették a magyart. „Mi, erdélyiek talán a magyarországiaknál is jobban átérezzük a felvidékiek gondjait. Mi tudjuk, hogy mit jelent az anyaországon kívül rekedve élni” – véli az elöljáró. Körösfő önkormányzata eddig többnyire olyanoknak adományozott dísz­polgári címet, akik a település fejlődéséért tettek valamit.

„Ilonka néni a magyar ügy érdekében tett, ezért méltó az elismerésre” – magyarázta Antal. Az idős asszonyt vasárnap várják Körösfőn. Az ünnepség a községháza dísztermében kezdődik, a református templomban folytatódik. A Sebes-Körös forrása közelében épült, 80 százalékban magyarok lakta 1600 fős kalotaszegi község kézművestermékeiről, és kazettás mennyezetes ősi erődtemplomáról világhíres.

Hunhír.info – erdely.ma

Hunhír.info